Idén már az ötödik ilyen gyanús hajót tartóztatta fel. A legénységek tagjai ellen büntetőeljárás indult.
Már úgy tűnt, hogy kiszabadul, de ismét megfeneklett.
A helikopter felderítő küldetésben vett részt a térség fokozott megfigyelésének részeként.
A kínai teherhajó a gyanú szerint tengeralatti kábeleket szaggatott.
Szerencsére viszonylag kis mennyiségű kőolaj van a tartályokban.
Az orosz külügyminiszter-helyettes azt tanácsolta a nyugati országoknak, hogy azt az energiát, amellyel a Balticconnector vezeték megrongálódását vizsgálják, fordítsák inkább az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantása felelőseinek azonosítására.
A moszkvai tájékoztatás szerint a manővereken az orosz haditengerészet több mint 30 hadihajója és csónakja, 30 repülőgépe és mintegy hatezer katona vesz részt.