A gépkocsivezető óvodai kisegítő volt, és három kisgyereket szállított az autójában.
Halálos baleset történt a 82-es főúton, Veszprémvarsánynál szombaton, a település közelében két autó ütközött össze - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon.
Szerdán Tajóvból (Tajov) Királyka (Králiky) irányába tartva egy 39 éves fiatal nő autójával lerepült az útról, majd beleütközött egy fába, és egy fészerben kötött ki.
Halálos közúti baleset történt Nyitranovákon (Nováky): egy Hyundai és egy Ford frontálisan ütközött. A Fordot vezető, 40 éves sofőr életét vesztette.
Buszmegállóba hajtott egy 58 éves sofőr Nagymihályban. A megállóban szerencsére nem tartózkodott senki.
Nem hétköznapi esettel szembesültek a lévai rendőrök, amikor egy 61 és egy 77 éves sofőr balesetét helyszínelték.
A tűzoltók súlyos balesetnél avatkoznak be Bella (Belá) község határában a II/583-as úton.
Hat gépjármű összeütközött az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán csütörtökön.
A sérülteket a tűzoltók szabadították ki a járművekből, majd elsősegélyben részesítették őket.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt az idős nőt, akit elütött a Vilmos herceg és felesége gépkocsikonvoját kísérő motoros rendőr.
A halálos baleset ma 14 óra körül a délnyugat-magyarországi Zalaegerszeg közelében történt.
Az autóbusz fedélzetén tartózkodók közül kilenc gyerek és egy felnőtt könnyebb, egy felnőtt súlyosabb sérülést szenvedett.
A hétéves kisfiú Barsfüss (Trávnica) községben az Érsekújvári járásban négykerekűjével nekiment egy autónak.
Egy felnőtt és egy gyermek súlyos sérüléseket szenvedett.
A kisbuszban szlovákiai gyerekek utaztak.
A sofőr alkoholtesztje negatív volt.
Vérében csaknem három ezrelék alkoholt mértek annak a reptéri dolgozónak, aki üzemanyag-szállító kocsijával egy felszállásra váró repülőgéppel ütközött a kassai reptéren.
Összeütközött két személygépkocsi, a balesetben egy ember meghalt a 7-es úton, Zamárdi térségében pénteken.
A karambolban két személy sérült meg.
A balesetben, amely a Récsei úton történt, két személy sérült meg.