Súlyos kimenetelű baleset történt kedden délután a Nyitrai járásban található Csekej (Čakajovce) községben, ahol egy kiskorú lány szenvedett életveszélyes sérüléseket.
Súlyos felelőtlenségsorozat vezetett balesethez, amelynek során egy kiskorú gyalogos sérült meg.
A rolleres nem figyelt eléggé, szerencsére csak a tükör bánta.
A sérültekhez mentőhelikopter is érkezett.
Az év elejétől február 15-ig 1232 közlekedési baleset történt, 43-mal több, mint 2025 azonos időszakában.
Két autó összeütközött, egy a szántóföld közepén végezte, mindezt egy gyorshajtó miatt.
Attól függően, hogy milyen súlyos a sérülésük.
A repülőgép néhány perccel a felszállás után a földnek csapódott, majd lángba borult, a helyszínen csak a kiégett roncsokat találtak.
Fényképek és videófelvételek is vannak arról, hogy Gašpar telefonon beszél valakivel a baleset helyszínén.
Lezuhant egy kisrepülő csütörtök délutáni a privigyei járásbeli Besztercsény (Bystričany) kataszterében.
Az autóban három személy utazott, köztük egy édesanya a fiával.
Valószínűleg a kábítószernek is szerepe volt egy közlekedési balesetben Iglón.
Egy Škoda Octavia sofőrje életét vesztette, 17 éves utasa pedig megsérült, miután a jármű nagy sebességgel letért az útról és felborult.
A tájékoztatás szerint a 35 éves férfi a kifutópályára rohant az éppen felszálláshoz készülődő, már mozgásban lévő repülő elé.
Életét vesztette a Mount Everesten egy indiai és egy fülöp-szigeteki hegymászó, ők az idei mászószezon első halálos áldozatai a Himalájában.
Halálos kimenetelű baleset történt Vécse (Vojčice) községben.