Az új Pumát alapon is egy sportos crossovernek szánta a Ford. Nemsokára azonban érkezik egy olyan változata, amely még inkább azzá teszi. Ez pedig a márka nevezéktanából jól ismert ST verzió.
Volt, illetve van már a Škodának villanyautója (Citigo e-iV), de ez az első IGAZI, amely egyben mérföldkövet jelent a márka történetében.
A wolfsburgiak szokatlanul korán, szűk 3 év elteltével frissítették egyik csúcsmodelljüket, a négyajtós Arteon kupét.
Rövidesen öttagúvá bővül a bajor márka villamosított 5-ös sorozata. Az 530e típusjelű modellek után elkészült ugyanis az 545e xDrive csúcsverzió, amely szintén konnektorról is tölthető hibrid.
A francia márka nemrég már végrehajtott egy kategóriaváltást, amikor a C5-ös limuzinból szabadidő-autót fabrikált. Most ugyanezt tette a kisebbik testvér C4-essel is.
Az ikonikus terepjáró nem azok közé a modellek közé tartozik, amelyek gyakori ráncfelvarrást igényelnének. Nemrég mégis úgy döntöttek Stuttgartban, hogy felfrissítik az aktuális generációt.
Az 1982 óta gyártott kisautó történetében csakugyan mérföldkövet jelent a tavaly bemutatott 6. nemzedék. Ez ugyanis az első Corsa, amely a francia PSA konszernnel együttműködve készül.
Letaglózó látvány, akármilyen szögből nézzük is az autót.
Új szabadidő-autóval rukkolt ki a Suzuki. Hogy az Across első rápillantásra is hasonlít a Toyota RAV4-re, az nem véletlen: a két gyár első közös fejlesztésű modelljéről van szó.
Egy igazi városi kisautóval van dolgunk, amit a kínált erőforrások is bizonyítanak.
A stuttgartiak elkészítették az E-osztály új AMG verzióját, amely kupé és kabrioet kivitelben kerül piacra.
Ezekben a napokban jelent meg a márkakereskedésekben a Seat legsportosabb modelljének új nemzedéke.
Elkészült a Škoda első önálló elektromobiljának szériakész változata is
2020 derekán érkezik a Honda Jazz új generációja.
Ha csak annyit mondunk: folytatódik a Ford ikonikus sportkupéjának villamosítása, akkor gyakorlatilag semmit nem mondtunk.
A Red Dot nevű díj immár 65 éve az egyik legrangosabb formatervezői elismerésnek számít. Idén az autók között a Peugeot két új modellje is megkapta a maga kategóriájában.
Mint a név is mutatja, egyelőre csak tanulmánymodellről van szó, amely azonban biztos, hogy sorozatgyártásra kerül, és újabb előrelépést eredményez az elektromos hajtásmódok hatékonyságában.
A válságstáb döntése értelmében – a mosodák, a ruhatisztítók és az autómentők mellett – például az autószerelő műhelyek is kivételt kaptak a kötelező zárva tartás alól.
Mini offroad és alsó középkategóriás családi autó a győztesek.