A bizalmi szavazáson a 183 fős képviselőházban összesen 110-en szavaztak a kancellár ellen és 71-en mellette.
Sebastian Kurz önmagát is kiütötte.
A bosnyák lány naponta 6-7 ezer eurót tett zsebre "alakításáért".
A bukott alkancellár szerint mások is közreműködhettek a botrány kirobbantásában.
Még ellenzéki párti politikus is van az új kormányban.
Az ellenzék szakértői kormányt szeretne Ausztriában.
A botrány időzítése nem a véletlen műve volt.
Norbert Hofer, aki a közlekedési, innovációs és technológiai miniszter tisztségét tölti be, Heinz-Christian Strachét váltja a párt élén.
Sebastian Kurz leszögezte: tovább akar dolgozni Ausztriáért.
Amit szándékosan az európai parlamenti választásokra időzítettek?
Jókor időzített kompromittálás, de mi az igazság?
A Frontiers című szaklapban bemutatott tanulmány szerint a gleccserek 2006 és 2016 között tömegük egyötödét veszítették el.
Sok osztrák inkább lakhelyet változtatott.
Reagált Peter Pellegrini (Smer-SD) Kurz kijelentésére, aki „minden eszközzel meg akarja akadályozni” a mohi (Mochovce) atomerőmű befejezését.
"Keressük a megfelelő jelöltet" - mondta, megjegyezve: "itt van végre egy pont, ahol egyetértünk Weber úrral, nem lenne helyes, ha a magyarok szavazatával lenne bizottsági elnök".
A magyar miniszterelnök a Kleine Zeitung című osztrák lapnak adott interjút.
Szóvá tették, hogy nem a megrendelt ételt vitték ki nekik.
Visszatért a börtönbe egy osztrák férfi, aki 10 és fél éve megszökött egy Bécs melletti fegyintézetből és azóta Tenerife üdülőszigeten élt - vált ismeretessé hétfőn Ausztriában.
Mi lesz veled Ausztria?
Az osztrákok továbbra is tartanak az illegális bevándorláktól, ezért mindenkit ellenőriznek a határon.