A nagy osztozkodás
Nem az a Nap süt az égen
A betolakodó már a kertünkben?
A 27 éves Jessica Hull 5:19.70 perc alatt teljesítette a 2000 méteres távot, amelyen csak ritkán rendeznek versenyt. Közel hároméves csúcsot javított meg ezzel az idővel.
A világ idei legjobb idejével, 10,71 másodperccel nyerte meg az amerikai olimpiai válogatót női 100 méteres síkfutásban Sha'Carri Richardson.
Mindenki a nyári olimpiai játékokra időzít.
Budapest rendezheti meg 2026 szeptemberében az első atlétikai világdöntőt, mely a szezon csúcseseménye lesz.
szervezők valamennyi várakozását, legszebb reményeit is túlszárnyalta a vasárnap zárult budapesti atlétikai világbajnokság.
Tizenegy magyar versenyző lesz érdekelt a budapesti atlétikai világbajnokság ötödik napján, szerdán, amikor négy döntőt rendeznek.
Mindezt élőben kell megtapasztalni. És talán még most sem késő...
Minden idők legnagyobb létszámú magyar csapata, 63 hazai atléta indul az augusztus 19-én rajtoló budapesti világbajnokságon.
Atlétikai vb és sok minden más.
A szerdán rajtoló Európa Játékok keretein belül sorra kerülő csapat Európa-bajnoksággal az atléták már kedden elkezdik a versenyeket.
Madarász Viktória a harmadik helyen végzett 10 kilométer gyaloglásban a felvidéki Búrszentmiklóson rendezett atlétikai Continental Tour bronzkategóriás versenyén.
15 ezren vettek részt a Nemzeti Atlétikai Központ családi nyitónapján.
Még nagyobb esélyessé lépett elő a világcsúcsot javító súlylökő Ryan Crouser.
Száz nap múlva rendezik a budapesti atlétikai világbajnokságot, mely Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz.
A fedett Eb-re március 2. és 5. között kerül sor Isztambulban.
Januárban jégre fel..!
A 800 méteres síkfutásban, illetve a női távolugrásban öt-öt magyar szerepel majd.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) február végén javasolta azt a világszövetségeknek, hogy a háború miatt ne engedjék indulni az orosz és fehérorosz sportolókat.
Az ultrafutók közt csak Racemachine-nek nevezik az 57 éves komáromi világbajnokot.
Oroszország a korábbi doppingügyek nyomán továbbra is eltiltott.
A félmaraton, azaz a 21,1 kilométer teljesítése jóval kevesebb regenerációs időt igényel, az ezzel járó felkészülés jobban beilleszthető a hétköznapokba.
A kenyai Kibiwott Kandie megdöntötte a félmaraton világrekordját a Valenciában rendezett versenyen vasárnap, és a világon először került 58 perc alá ezen a távon.
Anya és lánya, akik sosem adják fel. Mindketten maximalisták.
Szerinte éppen az volt az ellenőrök célja, hogy lemaradjon a mintavételről.