Biden megnyilvánulása és több elemző által is agresszívnak ítélt stílusa óriási felháborodást váltott ki országszerte.
A gazdasági válság, a járvány miatt a társadalmi távolságtartásra vonatkozó előírások, valamint a politikai életet jellemző megosztottság egyaránt arra késztette őt, hogy mégse induljon az elnökjelöltségéért.
Szakértők szerint a volt külügyminiszter az amerikaiak szemében még mindig népszerű, ez pedig segíthet Biden-nek a kampánya során.
Nem lesz elnök a baloldali érzelmű veterán politikusból.
A két legesélyesebb demokrata jelölt egymásra és Donald Trumpra mutogat.
A szuperkedd kijózanította.
Tom Steyer kaliforniai milliárdos még a végeredmények előtt, de már a részeredmények ismeretében bejelentette: befejezi kampányát és kiszáll.
Megfordult a kocka. Sanders megelőzte Bident.
Joe Biden gyorsan elutazott.
Elvileg bárki indulhat az elnökjelöltségért, aki az USA-ban született, amerikai állampolgár, legalább 35 éves, és az elnökválasztást megelőzően legalább 14 éven keresztül folyamatosan az USA-ban él.
A Mueller-bizottság csaknem két évig tartó vizsgálódás után az idén tavasszal hozta nyilvánosságra jelentését, amely szerint nem történt összejátszás.
Miután bejelentette, hogy újból indul az elnökségért, Trump úgy fogalmazott: minden szívdobbanásával és minden csepp verejtékével azon lesz, hogy Amerikát továbbra is naggyá tegyék és megőrizzék nagyszerűnek.
Az orosz fél a kezdetektől fogva azt hangoztatta, hogy a nyomozók semmilyen bizonyítékot nem fognak találni.
A 77 éves Bloomberg Donald Trump jelenlegi elnök kérlelhetetlen bírálója.