Az EU-ban Ilaria Salist nem engedték bíróság elé állni, pedig ő is egy Antifa.
Az Alternatíva Németországért (AfD) folyamatosan araszolgat felfelé.
A bíróság előtt a vádlott tagadta az ellene felhozott vádakat, és azt állította, hogy nem dolgozott a kínai hírszerzésnek.
Az AfD-vel kapcsolatban is érvényes: törököt fogtam, nem enged.
A végtelenségig nem lehet hitegetni a német választókat sem.
A rendőrség tagadja, hogy erőszakos cselekményekről lenne szó. Információi szerint a helyi politikusok természetes halált haltak
A német demokrácia már megszűnőben van, és ezzel beigazolódik az amerikai alelnök, J. D. Vance korábban megfogalmazott kritikája is.
Az AfD esetleges betiltásáról szóló vitát az váltotta ki, hogy a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal a közelmúltban szélsőjobboldali szervezetnek minősítette a pártot.
A tartományi belügyminiszter az AfD nevű országos jobboldali pártot tartja a szélsőséges mozgalomnak minősített, az állami alkotmányvédelmi hivatal által aktív titkoszolgálati megfigyelés alatt álló pártnak.
Az AfD, amely a legutóbbi Bundestag-választáson a szavazatok 20,8%-ával a második helyen végzett, bírósághoz fordult Kölnben.
Politikai szolidaritás, polgári engedetlenség, vagy a gólyát annak csőréből is megfojtani akaró béka esetéhez hasonló kétségbeesett élni akarás?
Az AfD panaszt nyújtott be a közigazgatási bíróságon Kölnben, ahol a BfV székhelye is van.
Nem ez az első eset, hogy a Trump-kormányzat képviselői kommentálják a németországi belpolitikai eseményeket.
Sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják az AfD-t.
J. D. Vance: A demokrácia azon a szent elven alapul, hogy a nép hangja számít. Ezt az elvet vagy betartod, vagy nem.
Orbán Viktor elmondta, az AfD összes fontos programpontja, a migrációtól az energiapolitikáig, olyan, ami hasznára válna Magyarországnak.
Megtört a jég vagy csak a választói támogatásért folytatott küzdelem céljai minden eszközt szentesítenek?
Megkülönböztetés tekintetében a németországi hangulat már egyre inkább a múlt század harmincas éveire emlékeztet.
Elon Musk szerint csak az AfD mentheti meg Németországot.
Egy német bíróság végre hivatalosan is kimondta, ami évek óta köztudott.