A nagy osztozkodás
Nem az a Nap süt az égen
A betolakodó már a kertünkben?
Egymás megértése és meghallgatása segíti elő a közös gondolkodást, és teremti meg az értelmes párbeszédet.
Boris Kollár házelnök a dévényi Szabadság kapujánál mondott beszédében a jelen politikusaihoz is szólt, emlékeztetve őket: az emberek aktuális problémái megoldásért kiáltanak.
Az 1989-es rendszerváltozás szimbolikusan november 17-éhez kötődik, de természetesen nem egyetlen nap alatt játszódott le.
A Kávézó stúdiójában a korabeli események résztvevőit: Duray Miklóst, Csáky Pált és Berényi Józsefet kérdezte Somogyi Szilárd.
A forradalomban, a rendszerváltoztatásban való magyar részvétel mintha kezdene feledésbe merülni.
A rendezvényen Tőkés László püspök is részt vett.