2019. december 20., 16:44

Vigyázzon, mit eszik a karácsonyi vásárban!

A szlovák közegészségügy munkatársai november vége óta ellenőrzik az ország karácsonyi vásárait. A mai napon nyilvánosságra hozott eredmények alapján találtak néhány igen aggasztó példát.

Fotó: Fábián Gergely

A november 27-e és december 17-e közt zajló akció során 731 ellenőrzést hajtottak végre. A közegészségügy kerületi részlegeinek munkatársai 440 standot, bódét és sátrat ellenőriztek. Az arány végülis annyira nem rossz.

Harmincöt esetben találtak szabálytalanságot, az ország minden kerületéből arányosan.

A hivatal főhigiénikusa, Ján Mikas szerint ezek között is ritka volt az igazán komoly hiányosság. Mint mondta, a kielégítőnek mondható eredmények egyrészt a hivatal, most már évek óta zajló ellenőrző munkájának köszönhetőek, másrészt annak a remek együttműködésnek, amelyeket a közegészségügy dolgozói és a karácsonyi vásárok szervezői között kialakult. Mikas elmondta, az ellenőrzések egészen a karácsonyi vásárok végéig folytatódnak.

A legtöbb problémát a Pozsonyi kerület vásáraiban találták. Itt a standok körülbelül 15%-nál volt valamilyen közegészségügyi hiányosság, de a Zsolnai, illetve Eperjesi kerületekben ez a szám már jóval alacsonyabb volt, alig 1,5 százalék.

A legtöbb esetben tulajdonképpen adminisztrációs hiányosságokat tártak fel, például az áruk nem voltak megfelelően felcímkézve, vagy nem volt megjelölve gyártásuk időpontja. Kicsit komolyabb problémát jelent az ételek nem megfelelő tárolása. Sok esetben találtak olyan élelmiszereket, amelyek szakszerűen hűtőben kellett volna tárolni, ehelyett a standok pultjain álltak.

Több esetben találtak lejárt termékeket is, nyersanyagokat, húsokat, juhtúrót, sajtokat, sőt, káposztalevest is.

Szintén gyakori probléma volt, hogy a standokon nem volt sem meleg, sem hideg folyóvíz, így nem lehetett az idevágó higiéniai rendelkezéseket betartani. Több esetben hiányzott az előírásoknak megfelelő munkaruházat, néhol pedig a sátorban, az élelmiszerek felett dohányoztak az eladók.

A hatóságok végül 32 esetben osztottak ki pénzbüntetést, összesen mintegy 3200 euró értékben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.