Végre valamiben egyetértettek
Különös dolog történt a szlovák törvényhozásban: május 21-én a kormánykoalíció és az ellenzék egyhangúlag fogadott el egy határozatot. Ennek azonban sajnálatos apropója volt.
Ugyanis a Robert Fico miniszterelnök ellen, a nyitrabányai, kihelyezett kormányülést követően, május 15-én történt, lőfegyveres merényletet elítélő határozatról van szó. E sorok írója reméli, politikai meggyőződéstől függetlenül legalább abban egyetértés mutatkozik e megosztott országban a parlamenti szint alatt is, hogy mindenki elítéli, ha valakire az utcán pisztollyal rálőnek. A leírás nem kíván semminemű kiegészítést, olyasmit, hogy politikai véleménye miatt, vallása, bőrszíne, nemzetisége, szexuális orientációja stb. miatt. Az utcán lövöldözni utoljára a vadnyugaton volt menő, egyébként vélelmezett társadalmi szerződésünkben az erőszak gyakorlásának egyéni formáiról lemondtunk, és az utcai fegyverhasználatot teljes egészében az állami erőszakszervezetek monopóliumába helyeztük.
A határozat szerint az emberek nem válhatnak gyűlölködés célpontjává a politikai nézeteik miatt.
– áll a – szerencsére mondhatjuk, hogy közös – nyilatkozatban. A nyilatkozat szerint „az emberek nem válhatnak támadások célpontjává a politikai nézeteik miatt, mivel a pluralitás, a sokféleség és az eltérő nézetek elfogadása a szabad és demokratikus társadalom alapját képezik.”
De ugye, mennyire normális, alapvető dolgok ezek. Szinte szekunder szégyenérzetem van, hogy 30 évnyi demokrácia után oda jutottunk, hogy ezt újra magyarázni kell. Pedig oda jutottunk.
A parlament felszólította az összes pártot, a médiát és a civil szervezeteket, a közjogi méltóságokat és a közszereplőket, hogy fogadják el a parlamenti választás eredményét és ne keltsenek gyűlöletet a demokratikusan megválasztott, legitim kormánnyal szemben, a társadalmi megbékélés elősegítésére törekedjenek, és hagyjanak fel a gyűlölködő retorikával. Igen, kezdetnek ez is elegendő volna.
Az szerencsére szó szerint egyedi eset, hogy valaki fegyvert ránt a legfőbb közjogi méltóságok valamelyikére, az azonban bizonyos, hogy az a társadalmi feszültség, amely az őrült cselekedetig vezetett, és a közbeszédnek az az eldurvulása – a politikai kommunikációban és a közösségi médiában egyaránt –, amely ezt támogatta, hosszú folyamat eredménye, így ezt megfordítani sem lesz olyan egyszerű. Hisz látjuk, a parlamenti pártok még egy jelképes „jópofizásra” sem voltak képesek leülni az elnöki palotában.
Politikai indíttatású merénylők ellen nem lehet százszázalékos védelmet biztosítani. A mindenkori izraeli miniszterelnök a zsidó állam megalakulásától kezdve a világ legjobban védett politikai vezetőinek egyike. 1995-ben az oslói egyezmény aláírását ellenző Jigál Amir mégis le tudott adni két lövést Jichák Rabinra, aki a műtőasztalon belehalt sérüléseibe. A mindenkori pápa védelmét a személyvédelem terén az 500 éves tapasztalattal rendelkező Svájci Gárda látja el. 1981. május 13-án – két héttel a Ronald Reagan elleni merénylet előtt – Ali Agca mégis rá tudott lőni.
Azt sem gondolja senki, hogy az 1865-ben eredetileg a polgárháborús idők zavarosában elharapózott pénzhamisítás visszaszorítására létrehozott, 1901-től az amerikai elnököt is védő Secret Service-be be lehet kerülni csak azért, mert valaki egy vidéki seriff unokaöccse. A jelentkezők mindössze egy százaléka jut be a testületbe. Ennek ellenére az iraki veterán Omar J. Gonzaleznek a kerítésen átugorva, zsebében egy fűrészes pengéjű bicskával sikerült egészen a reprezentációs célokat szolgáló Keleti-teremig jutnia úgy, hogy közben két ügynököt is padlóra küldött puszta kézzel, s csak a harmadik fogta el. Igaz, a férfi állítása szerint azt akarta mondani Barack Obama elnöknek, hogy a Föld légköre összeomlóban van, és hogy erről tájékoztatnia kell a közvéleményt. De akkor miért vitt magával kést?
Hasonló jellegű, a biztonsági incidens kategóriájában tartozó cselekmények Szlovákiában is előfordultak. 2016 júniusában a 35 éves Milan behatolt a Grassalkovich-palotába. Andrej Kiska államfő nem tartózkodott a hivatalában, mivel a nem vágyott érdeklődő a hajnali órákban érkezett, a riasztót is bekapcsolva. A riasztást a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal rendőrei hamis riasztásként értékelték, mert ugyan ki menne a hajnali órákban az elnöki palotába, nem igaz?
Így a férfi 20 percet időzött ott, nem vitt el semmit, majd az egyik kijáratot belülről kinyitva távozott. A cseh férfi ittas volt, és elmondása szerint csak egy szelfit akart készíteni az elnökkel.
Zuzana Čaputová hivatalban levő államfő udvarába idén március 4-én beugrott egy ittas nő, a 25 éves Erika S. A rendőrség közleménye szerint nem került érintkezésbe az elnökkel és a lányaival. Na de hát milyen védelem ez, ahol csak úgy be lehet ugrani az elnökhöz, egy éjszakai szelfire?
A Čaputová elleni incidens két hónappal a Fico elleni merénylet előtt történt, de a már a jelenlegi vezetéssel bíró Közjogi Méltóságokat Védő Hivatalt mégsem sarkallta arra, hogy megerősítsék a közjogi méltóságok védelmét.
A kormányfő védelméből, ami alapvetően egy biztonságtechnikai szakmai kérdés, gyorsan politikai kérdés lett a szlovákiai politika „eszme barikádjain”.
Abban a pillanatban, amikor Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter kijelentette, hogy a testőrök nem hibáztak. Ez a merényletet követő napon történt, amikor az erről szóló vizsgálat még épp hogy csak elkezdődött, így eredményekről még nem beszélhettünk. A miniszter tehát csak meggyőződésének adott hangot. A továbbiakban pedig vagy makacsul tartja magát a kommunikációs irányvonalhoz, vagy revideálja azt. Ez utóbbi a ritkább a politikusok esetében.
Šutaj Eštok is tartja magát eredeti elképzeléséhez. Amikor egy múlt heti sajtótájékoztatón egy újságíró felvetette a lemondásának lehetőségét, kitérő választ adott.
A hétvégi politikai vitaműsorokban is ezeket a paneleket emlegette. Illetve, hogy meg kell várni a hivatalos vizsgálat végeredményeit. Ez igaz is, azt viszont a laikus szem is látja, hogy itt nem hiba, hanem hibák sorozata történt.
A merénylet talán egyetlen pozitív vonatkozása, hogy annak nyomán újra tárgyalni kezdtek a három legfőbb közjogi méltóság lakhatásáról. Ez egyébként már a Čaputová-féle incidenst követően kiadott belügyi sajtóközleményben is felmerült, de akkor, ahogy az lenni szokott, a betűt tett nem követte.
A teljes képhez ugyanis az is hozzátartozik, hogy Čaputová „otthon” lakik, megválasztását követően nem költözött be a köztársasági elnöki rezidenciába. A Slavínon az elnöki hivatal birtokol egy 850 négyzetméteres villát, immár 24 éve, de elnök még nem lakott benne. Robert Fico előbb bérelt, utóbb megvásárolt lakásának pedig legfeljebb az ára érdekelte a sajtót, arról nem olvashattunk egy cikket sem, hogy lehet-e megfelelően védeni. A megoldást az jelentené, ha a mindenkori államfő, házelnök és kormányfő számára lenne egy rezidencia, ahova hivatali idejükre kötelezően beköltöznének. (Oszt’ jónapot!)
De miközben a pártok azt a látszatot próbálják kelteni, hogy szeretik egymást, egyre közeledik az európai parlamenti választás időpontja, ahol azért mégis „táplálékkonkurensei” egymásnak. Mivel hivatalban levő miniszterelnök ellen korábban még nem történt merénylet, hirtelenjében a politikum sem tudta, mit kezdjen ezzel a helyzettel. Juraj Cintula ugyanis 24 nappal az EP-választás időpontja előtt lőtt. Ez már az az időszak, amikor a kampányguruk elkezdik fölpörgetni a kampányt, a spin doctorok hada pedig rágni kezdi a ceruzavéget, hogy az utolsó két hetet mivel tudnák még mozgalmasabbá tenni.
Ami az EP-választási részvételt illeti, Szlovákia abban rendre az utolsó helyen kullog. Ez európai fórumokon vezető politikusaink számára esetlegesen kellemetlen lehet, de valahogy azért kibírják, a pártok számára ugyanis meglehetősen kényelmes ez a helyzet, mert az alacsony részvétel miatt elég, ha a törzsszavazóikat mozgósítani tudják, így a kampány jóval kevesebb energiabefektetéssel jár, ezt pedig a politikában pénzben mérik.
A merénylet viszont új helyzetet teremtett. Történt egy erőtlen próbálkozás a kampány visszafogására. Lehet, hogy egy-két rendezvényt le is mondtak, de azt nem vettem észre, hogy a Facebook-hirdetéseit bárki is leállította volna… A kampánycsapatoknak most durván egy hetük maradt arra, hogy ebből a féloldalas kampányból kihozzák a maximumot. Ez azért sem lesz könnyű, mert az elmúlt évek során nagyon magasra emelték a választó ingerküszöbét. Ezt most a hirtelen támadt, politikai jóízlésre való imaginárius igény örve alatt letompított kampánnyal nehéz lesz elérni.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy a választókat tíz hónapon belül harmadszor kellene urnák elé citálni, a parlamenti, majd a köztársasági elnöki választás két fordulóját követően. A választók számos politikai ígéretet hallottak a közelmúltban. Ezeknek az a része, amelyeket kormánypozícióba nem került pártok, vagy meg nem választott elnökjelöltek tettek, írott malaszt marad, a többiből meglátjuk, mi lesz. A választókon azonban egyfajta „kampányfáradtság” uralkodhat el. Pedig Európánk helyes haladási iránya talán most fontosabb, mint öt esztendeje volt.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/22. számában.
