2022. november 17., 19:28

Utolsó figyelmeztetés! Az orvosok az utcára vonultak

A kormányhivatal előtt tüntettek ma az orvosok és az egészségügyi dolgozók, azt követelve, hogy a kormány oldja meg az egészségügy helyzetét.

orvostüntetés Pozsony - 2022. 11. 17.
Fotó: TASR

Szóba került a munkaerőhiány, az egészségügyben dolgozók kizsigereltsége, a felesleges halálozások és a párbeszéd szükségessége. A megmozdulást az Orvosi Szakszervezet hirdette meg, amely a tömeges felmondások után 8 követeléssel állt elő a szektor helyzetének javítása érdekében.

Peter Visolajský szakszervezeti vezető elmondta, a céljuk, hogy úgy legyen beállítva a rendszer, hogy az orvosok az egyetem elvégzése és szakvizsga után motiváltak legyenek az itthon maradásban. Az Igor Matovič pénzügyminiszter által tegnap közzétett béremelési javaslatról nem foglalt egyértelmű  állást, az orvosok reakciójára várnak, akik beadták felmondásukat.

Visolajský szerint, ha azt átszámítják egy szakvizsgázott, tapasztalt orvosra, akkor az az alapbérében nagyjából bruttó 280 eurós emelkedést jelent.

Nem ért egyet azokkal az összegekkel, amelyekkel a pénzügyminiszter kalkulál. Rámutatott, hogy az a pótdíjakat és túlórákat is tartalmazza, amelyek sokszor törvényellenesek.

Arra is figyelmeztetett, hogy kormánnyal nem sikerült megegyezniük a többi követelésükről sem, mint amilyen  az oktatás reformja, a kórházak adósságmentesítése vagy az orvosi karok támogatása. Eddig csak szóbeli előzetes egyezkedés történt, a megoldási javaslatokat papíron akarják látni, konkrét vállalásokkal.

orvostüntetés Pozsony - 2022. 11. 17.
Fotó:  TASR
Október elején 31 kórház több mint 2100 orvosa nyújtotta be felmondását. Az orvosszakszervezet tagjai felmondásaikat azzal indokolták, hogy nem értenek egyet az egészségügyben jelenleg uralkodó körülményekkel. Ragaszkodnak nyolc követelésük teljesítéséhez, amit a helyzet javítása érdekében nyújtottak be.  

Utoljára tegnap, november 16-án tárgyaltak a kormánnyal, de egyezség nem született. Legközelebb hétfőn, november 21-én találkoznak a kormány tagjaival.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.