2021. augusztus 19., 17:30

Újra egyesíti erejét a PS és a Spolu? A leköszönő elnök ezt szeretné!

Juraj Hipš, a Spolu elnöke lemondott pártelnöki tisztségéről.

Juraj Hipš
Fotó: TASR

Az aktuality.sk hírportál információi szerint a politikus ezt azzal magyarázza, hogy a Spolu-t a Progresívne Slovensko párttal szeretné egyesíteni. A TASR hírügynökség információ szerint a PS kész a Spoluval tárgyalni az esetleges egyesülésről. Ezt a Spolu szóvivője, Matej Bučko, és a PS párt elnöke, Irena Bihariová is megerősítette.

A Spolu szóvivője elmondta, a pártnak szeptemberben lesz kongresszusa. Hipš azzal a szándékkal mondott le, hogy a párton belül szabad párbeszéd legyen arról, milyen irányba haladjon tovább a párt. A szóvivő szerint a párt nyitott és vonzó lehet olyan személyek számára is, akik máshogy gondolkodnak mint a Spolu.

Bárki is lesz az elnök, nyílt és demokratikus versenyen szerez majd többségét a párton belül

jelentette ki a szóvivő, aki hozzátette, Hipš azért döntött így ,

mert erős alternatívát szeretnének képezni a jelenlegi kormánnyal és ellenzékkel szemben, ezért örülne, ha a parlamenten kívüli demokratikus pártok egyesülnének.

Erre azonban szeretne legitimitást kapni a párton belül, ezért is tartja fontosnak a szeptemberi tisztújító kongresszust, amelyen Hipš maga is elindul. 

A PS elnöke, Irena Bihariová sem zárkózik el az ötlettől.

Bár egyértelműen nem mondta ki, hogy jó ötletnek tartja-e a két párt egyesülését, de az erről szóló párbeszédet szükségesnek véli.

Bihariováék szintén azt szeretnék, ha egy erős alternatíva jönne létre a jelenlegi kormánnyal szemben.

Juraj Hipš Miroslav Beblavýt váltotta a párt élén 2020-ban, miután a PS-Spolu választási koalíció nem szerezte meg a szükséges 7 százalékot a parlamentbe jutáshoz.
Megosztás
Címkék