2021. április 12., 13:11

Újabb nagy veszteség: Elhunyt Dolník Erzsébet

Életének 81. évében elhunyt Dolník Erzsébet. 

Fotó: Facebook

A Pro Probitate – Helytállásért díjjal kitüntetett, nyugalmazott pedagógus, politikus, közösségépítő, 2021. április 12-én, életének 81. évében, elhunyt. Dolník Erzsébet egyike volt azon felvidéki magyaroknak, akik nyíltan felvállalták, hogy felvették a magyar állampolgárságot, viselve ezzel a szlovák állam retorzióját.

Temetésének részleteiről a család később ad tájékoztatást.

Dolníkné Czirók Erzsébet 1940. május 13-án született a mai Pozsonyligetfaluban (ekkor Engerau, Németország része). Édesapja, Czirók Miklós asztalos volt, édesanyja, Czirókné Bányász Erzsébet háztartásbeli. A házaspárnak Erzsébeten kívül még három gyermeke született. Erzsébet a Komáromi Magyar Középiskolában érettségizett 1957-ben, majd a pozsonyi Felsőbb Pedagógiai Iskolában 1957–1959 között matematika–fizika szakon tanult. Egészen 1990-ig a lévai Pedagógiai Szakközépiskola pedagógusa volt, ezután a lévai járás tanfelügyeleti hivatalának vezetője (1990–1992), majd az Együttélés Politikai Mozgalom főtitkára, oktatáspolitikai alelnöke (1992–1998) és 1998–2006 között az MKP parlamenti képviselője. Férjével, Dolník Tiborral két gyermeke született, négy unokája és egy dédunokája van. Több elismerést és díjat kapott, többek között Gróf Széchenyi István Emlékéremmel, Pro Probitate – Helytállásért Díjjal, valamint Magyar Arany Érdemkereszttel is jutalmazták munkásságát.  
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.