Új reformjavaslattal jött elő a Szlovákiai Városok Uniója
A Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) azt javasolja, hogy számolják fel a magasabb szintű területi egységeket (VÚC) a jelenlegi formájukban, vagy legalább csökkentsék a számukat négyre.

Külön egység lenne a főváros, Pozsony. Javasolják továbbá a hatáskörük és a költségvetésük megerősítését.
A magasabb szintű területi egységek így saját gazdaság-, adó és oktatási politikát gyakorolhatnának, aminek köszönhetően csökkenhetne a minisztériumok száma is.
Az ÚMS képviselői csütörtökön mutatták be a közigazgatási reformtervezetet Zuzana Čaputová államfőnek.
Az ÚMS szerint a kormánynak el kellene végre döntenie, hogy meg akarja-e reformálni a közigazgatást.
Richard Rybníček, az unió elnöke és Trencsén polgármestere úgy véli, a reformnak az önkormányzatok mellett az államigazgatásra is ki kellene terjednie. Hozzátette: a világjárvány és az országos koronavírus-tesztelés felszínre hozta az államigazgatás gyenge pontjait.
Rybníček úgy véli, hogy ha a központi kormány nem fog átengedni bizonyos jogköröket és anyagi forrásokat a megyéknek, akkor felmerül a kérdés, hogy van-e értelmük a magasabb szintű területi egységeknek (VÚC) olyan formában, ahogy ma léteznek.
Az egyik lehetőség szerinte az, hogy megerősítik a megyei önkormányzatok hatáskörét és költségvetését. Ebben az esetben nem kellene felszámolni a magasabb szintű területi egységeket, de Rybníček szerint elég lenne belőlük négy, plusz a főváros, Pozsony.
Az ÚMS elnöke meg van róla győződve, hogy a lakosokat nem köti semmilyen érzelmi kapocs a magasabb szintű területi egységekhez, és azok határai sem vésődtek be a köztudatba.
„A VÚC jelenlegi jogállása gyengécske” – tette hozzá Rybníček, aki a jelenlegi formájukban teljesen feleslegesnek tartja a megyéket.
Úgy véli, hogy a választási rendszert is meg kellene reformálni, szerinte négy választókörzetre lenne szükség a jelenlegi egy helyett. Hozzátette: még időben vannak, ha idén vagy jövőre hozzálátnak a reformhoz.