2021. február 2., 20:52

Továbbra is súlyos a helyzet az ország legnagyobb kórházában

Továbbra is rendkívül súlyos a helyzet a Pozsonyi Egyetemi Kórházban (UNB), az ágyak 93 százaléka foglalt – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Eva Kliská, a kórház szóvivője.  

Fotó: TASR

A szóvivő közölte, lényegesen több a kórházban a súlyos tüdőgyulladásban szenvedő beteg, akiknél komplikációk léptek fel, és intenzív oxigénterápiára szorulnak. „Ezeknek a betegeknek a kezelése nehezebb, és hosszabb időt vesz igénybe. Vénásan kapnak antibiotikumokat és oxigénterápiás kezelésre van szükségük” – közölte Kliská.

A kórház az egészségügyi minisztérium utasításaival összhangban sürgős ellátást nyújt a COVID-19 betegségben szenvedő betegeknek és a többi, súlyos állapotban lévő páciensnek is. Kliska elmagyarázta, olyan sürgős esetekben nyújtanak ellátást, amikor közvetlenül veszélyben van a beteg élete, vagy erős fájdalmai vannak, illetve olyan állapotba kerül, hogy veszélyeztetheti önmagát vagy a környezetét.

A szóvivő hozzátette, jelenleg a kórház 176 egészségügyi dolgozója van karanténban koronavírus-fertőz és miatt, harminccal kevesebben, mint a múlt hónapban. Az egyetemi kórház egyik alkalmazottja belehalt a COVID-19-be.

A TASR hírügynökség kérdésére, hogy a kórház hány alkalmazottját oltották már be, Kliská azt válaszolta, körülbelül 60 százalékukat, és folyamatosan jelentkeznek az oltást kérők. Hozzátette, az ország legnagyobb kórházának egészségügyi dolgozói közül sokan már átestek a fertőzésen, őket legkorábban három hónap múlva olthatják be.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.