2020. március 17., 13:08
Frissítve: 2020. már. 17. 19:45

Tovább nőtt a fertőzöttek száma, már 97-en vannak. Három új fertőzött a Dunaszerdahelyi járásból

Kedden 25 új koronavírussal fertőzött személyt regisztráltak az országban. Összesen 97 vizsgált minta pozitív és 1816 negatív – tájékoztatott Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője.

Fotó: TASR

„További tájékoztatást a laboratóriumi vizsgálatok eredményeinek ismeretében, szerdán adunk” - mondta Eliášová. Peter Pellegrini (Smer-SD) miniszterelnök kedden, a báni  Zornica üzemben tett látogatása után azt mondta, 22 beteg fekszik kórházban, közülük kettőt jelenleg intenzív osztályon ápolnak, lélegeztetőgépre nincs szükségük. A többi beteg otthoni karanténban van, nincsenek súlyos tüneteik.

A válságstáb ajánlása alapján a kormány egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, ami vonatkozik a magánkórházakra, a magánklinikákra, a mentőszolgálatokra és más intézményekre. „Ez nem érinti a rendelőintézetekben dolgozó orvosokat, ők a megszokott rend szerint dolgoznak" - mondta Pellegrini.

A miniszterelnök hozzátette,

megkezdődött a védőmaszkok szétosztása, ám előbb az állami raktárakat töltik fel, onnan kerülhet majd el az egyes boltokba, így az emberekhez.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.