2020. december 16., 19:22

Több kivétel is lesz a kijárási tilalom alól

A december 19-én, reggel 5 órakor érvénybe lépő kijárási tilalom alól több kivétel is lesz, például a családlátogatás, a munkába járás, a létfontosságú áruk beszerzése vagy üzemanyag-vásárlás céljából történő utazás. El lehet majd menni a postára, illetve az internetes üzletek csomagátvételi pontjaira is. A kormányhatározatba foglalt intézkedések január 10-ig maradnak érvényben. Ezt Štefan Holý (Sme rodina), a jogalkotásért és a stratégiai tervezésért felelős miniszterelnök-helyettes jelentette ki a szerdai kormányülés után.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Az otthonunkat elhagyhatjuk majd a gyerekekről vagy háziállatokról való gondoskodás céljából is, ezenkívül elmehetünk a legközelebbi bankba és a biztosítótársaságok irodáiba, sőt misére is.

Holý felhívta a figyelmet, hogy tekintettel a regionális sajátosságokra a templomlátogatás konkrét feltételeit a regionális közegészségügyi hivatalok fogják megszabni. Nyitva tarthatnak a síközpontok is. A miniszter ezt azzal indokolta, hogy a sízés „szabad téri, individuális sport”. Az ún. lockdown alatt viszont nem tarthatnak nyitva például a fodrászatok és a masszázsszalonok.

A legfeljebb két háztartásban élők el is utazhatnak közösen, a rekreációs létesítmények látogatása sem tilos. A kormány a munkáltatóknak azt javasolja, hogy ha lehet, tegyék lehetővé az alkalmazottaknak az otthoni munkavégzést, mert ez is jelentősen korlátozza a vírus terjedését.

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter megjegyezte: nem tilos utazni, de továbbra is érvényben vannak az ún. vörös országból való visszatérésre vonatkozó szabályok.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.