2020. október 18., 09:50
Frissítve: 2020. okt. 18. 12:54

Több ezer eurónyi tartozásuk van, mégis ők nyerték meg az állami megrendelést

A nagyszabású koronavírus-teszteléshez szükséges antigéntesztek biztosítására olyan céggel kötött szerződést az állam, amelynek komoly tartozása van a szociális biztosítóval szemben - állítja a parlamenten kívüli Spolu.

Covid-19 tesztelés
Fotó: TASR

Az állam a nagyszombati Eurolab Lambda céggel kötött szerződése értelmében az Eurolab 10 millió tesztet biztosít az országos tesztelés elvégzéshez 43 millió euró értékben.

„Szabadon hozzáférhető információk szerint

a cégnek október 12-i dátummal több mint 17 ezer eurós jegyzett tartozása van a szociális biztosító felé.

Jelen esetben a közbeszerzési törvény megsértésének lehetősége áll fenn” - jelentette ki Juraj Hipš, a Spolu elnöke, majd hozzátette, hogy olyan vállalat, amelynek tartozása van a szociális, vagy az egészségügyi biztosító felé, nem is vehet részt közbeszerzési eljárásban.

Eurolab Lambda  finstat
Fotó:  finstat.sk

A párt ezért felkérte a kormányfőt, hogy tisztázza a helyzetet, ismertesse a tesztek vásárlásának körülményeit.

Még a járványhelyzetben sincs arra lehetőség, hogy egyesek megkerülhessék a törvényt,

annak mindenkire egyformán kell vonatkoznia” - mondta az elnök.

Az Állami Tartalékalap az országos tesztelésre szánt 13 millió antigéntesztet három cégtől rendeli, a megrendelések teljes ára 52,3 millió euró lesz ÁFA nélkül. A legtöbb tesztet, több mint 10 milliót a Eurolab Lambda Rt. biztosítja, 2 milliót vásárolnak az Abbott Laboratories Slovakia kft-től, míg a Juhapharm kft. egymillió tesztet ad majd el a tartalékalapnak.

Az országos tesztelésre a kormányfő bejelentése szerint két hét múlva kerülne sor, a legsúlyosabb helyzetben lévő régiókban pedig már egy héttel korábban.

Drucker több kérdést is felvet azzal kapcsolatban, hogy a lakosság teljes vizsgálata miképp fog működni.
A két nap alatti országos tesztelés azt jelenti, hogy Szlovákia minden körzetében, a 10 év alatti gyermekeken kívül, körülbelül két percenként kell letesztelni egy embert napi 16 órán keresztül, míg egy tesztet elvégzése az eredményig körülbelül 15-20 percig tart

– mutat rá Drucker. Megjegyezte azt is, hogy

a miniszterelnök tapogatózik és alakítja ki magáról magát "megoldó elvtárs" képét. Az ilyen bukfenceknek végzetes következményei lehetnek – figyelmeztetett.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.