Tiszti főorvos: a szeptember különleges hónap lesz járványszempontból
A szeptember különleges hónap lesz abból a szempontból, hogy előre jelezheti, hogyan fog alakulni a továbbiakban a koronavírus-világjárvány Szlovákiában. Ezt hétfőn jelentette ki Ján Mikas tiszti főorvos, miután hétfőn találkozott a sportegyesületek képviselőivel.
Mikas emlékeztetett, hogy sokan szeptemberben térnek vissza a szabadságukról a munkahelyükre, a diákok pedig az iskolába, ezért ez a hónap egyfajta próbaidőszaknak tekinthető. Elmondása szerint a héten a központi válságstáb és a szakmai konzílium is foglalkozni fog a járványhelyzettel.
Kučera elmondása szerint egy nyolcpontos listát állítottak össze. Husár hozzátette: a találkozó egyik témája a koronavírus-tesztelés költségeinek részleges visszatérítése volt a sportegyesületek javára. A felek egyetértettek abban, hogy pontosan meg kell határozni, milyen létszámtól beszélhetünk tömegrendezvényről. Szó esett arról is, hogyan előzhetők meg azok a hibák, amelyek a világjárvány első hullámát jellemezték.
– hangsúlyozta Kučera, hozzátéve: ki akarják harcolni, hogy a válságstáb ülésein részt vehessen egy sportszakértő is. Állítása szerint Mikas meghallgatta a sportegyesületek követeléseit - például azt, hogy szeptember 1. után is lehessen 50 százalékos részvétellel sportrendezvényeket tartani -, és ezeket tolmácsolni fogja a válságstábnak.
Mikas kijelentette: mindez a szurkolók magatartásán és a szervezőkön is múlik, illetve azon, hogyan biztosítják az ülésrendet.
– figyelmeztetett a tiszti főorvos.