2021. augusztus 4., 19:59

Tisztelgés a magyar nemzet előtt - Büszkén hirdetjük Nemzeti hitvallásunkat

A magyar Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményt adott ki a közeledő ünnep közeledtével.

Szent Korona

A több mint ezeréves államalapítás nemzeti ünnepének közeledtével, Magyarország Alaptörvényének 10 éves évfordulója alkalmából

a kormány az alkotmányban is rögzített Nemzeti hitvallás kifüggesztésével tiszteleg a magyar nemzet előtt és ugyanerre kéri a közintézményeket is.

A 10 éve elfogadott új alkotmány jelentősége, hogy szimbolikusan is lezárta a múltat, hiszen az egykori kommunista térség országai közül hazánk volt az utolsó, amely a szovjet mintájú alaptörvényét lecserélte. Az új alaptörvény új fejezetet nyitott az ország történetében, felváltotta az 1949-es dátummal ellátott régi alkotmányt.

Tíz éve van mindössze olyan alkotmányunk, amelyet Magyarország maga alkotott, idegen hatalmak befolyása nélkül, a nemzeti és az európai értékek iránt elkötelezve.

Magyarország Alaptörvényét 2011. április 18-án fogadta el az Országgyűlés, április 25-én hirdették ki és az 2012. január 1-jén lépett hatályba.

Az új magyar alkotmány célja nem a közjogi rendszer megváltoztatása volt, hanem a nemzeti értékek, nemzetstratégiai célok és jogállamisági garanciák meghatározása Magyarország gazdasági és szellemi megújuláshoz a rendszerváltás utáni  posztkommunizmussal átszőtt útkeresés után.

Magyarország Alaptörvénye az elmúlt 10 évben bizonyított. Erős és megbízható iránytű volt az elmúlt években véghez vitt gazdasági fordulathoz, Magyarország gazdasági és pénzügyi megerősítéséhez, a nemzeti szuverenitás érvényesítéséhez, a keresztény kulturális értékek védelméhez, a munkaalapú társadalom megteremtéséhez, a családi értékek és családtámogatások védelméhez, a gyermekek védelméhez, és a határon átívelő nemzeti összetartozás megteremtéséhez.

Nem véletlen, hogy a magyar nemzeti szuverenitás felszámolására törő politikai erők újra és újra az új magyar Alaptörvény megsemmisítését követelik.

Az Alaptörvény a Nemzeti Hitvallással kezdődik, amely rögzíti Magyarország helyét a nyugati civilizációban, és felidézi azokat a szellemi értékeket és történelmi tényeket, amelyek hazánk történetében kiemelkedőek.

Az alkotmány tagadja a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett emberiség elleni bűnök elévülését. A Nemzeti Hitvallás kimondja azt is, hogy Magyarország mai szabadsága az 1956-os forradalmunkból eredeztethető. Kiemeli a szabadságáért és függetlenségért folytatott küzdelmek jelentőségét.

A kormány a Nemzeti hitvallás kifüggesztését kéri az államigazgatási intézményektől. Arra kérjük a kormányzati, államigazgatási és önkormányzati szerveket is, hogy a középületekben jól látható helyen függesszék ki a Nemzeti hitvallást, ezzel tisztelegve a magyar nemzet előtt.

A kormány a mostani válságokkal küzdő Európában - a járvány és a migráció korában - különösen fontosnak tartja, hogy szimbolikusan is megerősítse azokat az értékeket, amelyek Magyarország és a magyar nemzet megmaradását átsegítették az elmúlt évszázadokban.

Magyarországot folyamatos és agresszív támadások érik ma is amiért határozottan kiáll a nemzeti szuverenitásáért, a nemzeti, a gazdasági, pénzügyi érdekeiért, az európai keresztény kultúráért, a családok és a gyermekek védelméért. Ezért a Nemzeti hitvallásban már 10 éve rögzített mondatoknak ma talán még nagyobb a jelentősége.

Részlet a Nemzeti hitvallásból.

"Isten álld meg a magyart!

Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.

Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.

Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit.

Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait. (.)

Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit. Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez.

Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével.

Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.

Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki.

Bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot."

Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.

Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.

Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.