2021. november 18., 15:15

Teszt nélkül munkába sem mehetünk a jövő héttől - mutatjuk a legfrissebb változásokat

Alig néhány perccel ezelőtt ért véget a kormányfő sajtótájékoztatója, melyen kiderült, milyen új korlátozásokkal kell számolnunk a következő hetekben.

koronavírus
Fotó: TASR/AP
Képünk illusztráció.

Amint az a sajtótájékoztatón elhangzott, legalább három hétig kell számítanunk ezekre a korlátozásokra. Ezt követően a kormány dönt majd arról, szükség van-e az újabb szigorításokra, marad minden a régiben, sőt, Heger azt ígérte, ha a helyzet úgy hozza, akár enyhíteni is lehet majd.

A rendelkezések hétfőtől lépnek érvénybe.

Íme a legfontosabb változások:

- A piros, bordó és fekete járásokban csak OTP-rezsimben lehet munkába járni. Ez azt jelenti, hogy az oltottak, a betegségen átesettek és a negatív teszttel rendelkezők járhatnak be munkába, a többieknek, ha megtehetik, otthonról kell dolgozniuk. A PCR-teszt 72 óránál, az antigén-teszt 48 óránál nem lehet régebbi.

- A bordó és fekete járásokban a nem esszenciális termékeket (azaz gyógyszereket, drogériát, élelmiszert) forgalmazó üzletek csak korlátozott idősávban lehetnek nyitva, reggel öt és este tíz óra között.

- Korlátozzák a tömegrendezvények nagyságát. Ezeken csak oltottak vagy a betegségből felgyógyultak vehetnek részt. Piros járásban legfeljebb kétszázan, bordóban százan, feketében ötvenen. Ugyanez érvényes az istentiszteletekre és a sportrendezvényekre is. Elméletileg lehetőség van OTP-rezsimben is működnie egy-egy rendezvénynek, de ebben az esetben legfeljebb hat ember vehet ezeken részt. A professzionális bajnokságok továbbra is OTP-rendszerben működhetnek tovább.

- Esküvők, lakodalmak, torok vagy más hasonló rendezvények a piros és bordó járásokban legfeljebb húsz fővel rendezhetőek meg (csak oltott, vagy felgyógyult, azaz OP-rezsim), fekete járásban teljesen be vannak tiltva.

- Az üzletek és szolgáltatások működése is korlátozva lesz. A piros, bordó és fekete járásokban csak OP-rezsimben működhetnek majd, 15 négyzetméterre egy vásárlóval számolva. OTP-rezsimben csak az esszenciális termékeket árusító üzletek lehetnek nyitva.

- A bevásárlóközpontokba a piros, bordó és fekete járásokban csak a beoltottak vagy azok mehetnek, akik átestek a betegségen.

- A fekete járásokban az éttermek csak elvitelre kínálhatnak ételt, teraszon sem lehet helyben fogyasztani. A bordó és piros járásokban csak a beoltottak vagy a betegségen átesettek ehetnek bent. A teraszokon nincs korlátozás. 

- Hotelek és más szállások a bordó és piros járásokban szabadon működhetnek az oltottak és betegségen átesettek számára. Fekete járásokban legfeljebb karanténként üzemelhetnek.

A betegségen átesett kategóriába az tartozik bele, aki igazolni tudja, hogy a pozitív koronavírus-tesztje óta legfeljebb 180 nap telt el.
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.