Szlovákiában kifullad az oltási kampány?
Egyre több figyelmeztető jel mutat arra, hogy Szlovákiában lassan elfogy az oltakozni vágyók száma. Hiába sugallják mindenhol, hogy a vakcina a szabadságot jelenti, az utóbbi hetekben már többet oltanak, mint ahányan regisztrálnak az oltásra várók listájára. Egyre nehezebb újabb oltakozni vágyót bevonni.

Külföldön is hasonló a helyzet, ott is mindennel próbálkoznak. Milliós sorsjáték Kaliforniában, ajándékutalványok, vállalati pontok, amelyeket árura, szolgáltatásra cserélhetnek azok, akik hajlandóak felvenni az oltást.
Szlovákiában még a múlt héten 200 ezer ember várakozott az oltásra, és hiába indult be a fiatal korosztály bevonására szolgáló kampány, csütörtökre a várakozók száma 98 ezerre csökkent. Még 800 ezren várnak a második oltásra. Pár napon belül nem lesz kit beoltani.
Az is sokat mondó, hogy
Pozsonyban a beoltottság más 40 százalék fölé nőtt, a régiókban ez 20 százalék alatt maradt, és nincs is várakozó.
Jelenleg az ország közelíti a harminc százalékos határt, de vannak olyan járások, ahol nem megy az oltás.
A legrosszabb a Csacai, Poltári és a Felsővízközi járás.
Az átoltottság a Felsővízközi járásban nem éri el a 17 százalékot. Oltóközpont itt nincs, a helyi kórházba mennek oltásért. Jelenleg a járásban 79-en várakoznak az első oltásra.
A 21 ezres Poltári járásban az átoltottság csak 16 százalékos, és a várakozóban regisztráltak száma sem mutat előrelépést. Itt sincs oltóközpont, és a lakosság szintén kevésbé mobilis.
A Csacai járásban is az átoltottság csak 17 százalékos, miközben márciusban a helyi Covid-osztály tömve volt betegekkel, sőt Lengyelországba kellett vinni a rászorulókat.
- mondják a szociológusok.
A gond az, hogy a lakosság felelőtlen, hiszen a járványügyi adatok hétről-hétre javulnak. Nem tudatosítják, hogy bármikor megjelenhetnek a vírus mutációi, és oltás híján újra lezárásokkal számolhatunk.