2021. április 13., 14:57

Szlovákia még mindig elmarad a leginkább veszélyeztetett csoportok oltásában. Új kockázat is mutatkozik

Szlovákia uniós összevetésben még mindig elmarad a legidősebb korosztályok oltásában - az oltási stratégia más szempontokat követ. Az iskolák nyitása ezzel együtt újabb veszélyekkel jár - vélik a járványügyi szakértők.

Fotó: TASR/AP

A HNonline összesítése szerint Szlovákia az Európai Unióban továbbra is a sereghajtók közé tartozik az idősebb, s ezáltal leginkább veszélyeztetett korosztályok oltásában.

Míg március elején az Unió egészében a nyolcvan év felettiek 64 százaléka kapta már meg a koronavírus elleni védőoltást, addig Szlovákiában ez az arány mindössze 32 százalék volt.

Emelkedett az átoltottság az idősek körében, de még mindig az uniós átlag alatt vagyunk

Április 8-ig a nyolcvanas korosztály körében az átoltottság 47 százalékra emelkedett. A hetvenesek körében még nagyobb a növekedés, március 1-je és április 8-a között 13 százalékról 54 százalékra emelkedett az átoltottság mértéke.

A hatvanévesek körében ugyanebben az időszakban 5-ről 27 százalékra nőtt azok száma, akik legalább már az első vakcinát megkapták. Az ötvenesek körében az átoltottság mértéke hatról tizenöt százalékra emelkedett.

A 25 és 49 év közöttiek körében ötről nyolc százalékra bővült a beoltottak aránya, a 18-24 év közötti korosztály esetében pedig egyről négy százalékra.

Múlt heti adatok szerint a Váróterem alkalmazásba 700 ezren regisztráltak, ez az adat azonban valószínűleg jócskán megnőtt, hiszen az egészségügyi tárca engedélyezte a 45 év felettiek számára is a regisztrációt.

Új járványgócok alakulhatnak ki az iskolákban

Martin Smatana, az  Egészségpolitikai Intézet korábbi vezetője szerint az iskolák megnyitása könnyen a járvány felgyorsulását eredményezheti. Nemzetközi példák igazolják, hogy a gyerekek körében szinte észrevehetetlenül terjed a koronavírus, a fiatalok többsége ugyanis tünetmentesen gyűri le a fertőzést.

Ausztriában és Nagy-Britanniában az iskolákban tömegesen tesztelték a diákokat, s azt tapasztalták, hogy körükben nagy számban mutatkozott pozitivitás. Ezeket a fertőzötteket ugyan kiszűrték, de Szlovákiában éppen az iskolákban tesztelnek keveset - hangsúlyozta a jáérványügyi szakember, aki szerint ezért

az iskolák jövő heti megnyitása komoly kockázatot jelent, hiszen a fertőzést zömmel tünetmentesen átvészelő fiatalok a családjuk körében könnyen elterjeszthetik a vírust.

Az ötvenes korosztályt veszélyezteti leginkább az iskolanyitás

Az alapiskolás gyermekek szülei zömmel a harmincas, negyvenes korosztályba tartoznak, körükben a fertőzés még kisebb kockázattal jár. Április végén azonban a tervek szerint megnyílnak a középiskolák is, ebben az esetben már jóval nagyobb a kockázata, ha a diákok megfertőzik az esetenként az ötvenes éveiben járó szüleiket. Mivel körükben az átoltottság még nem lesz kellően magas addigra sem, ennek komoly hatása lehet a kórházak leterheltségére - vélekedik a szakember.

Április végéig előreláthatóan mintegy 573 ezer Pfizer, Moderna és AstraZeneca vakcina érkezik Szlovákiába, ez a mennyiség egyelőre még távolról sem elegendő a szükséges átoltottság eléréséhez.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.