2021. január 25., 17:02

Szerdától nyithatnak a könyvtárak, ám továbbra is fontos betartani a szigorú óvintézkedéseket

Szerdától megnyitnak a könyvtárak. A kulturális tárca a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) intézkedéseire hivatkozik a változás kapcsán.

Nem fognak tesztet kérni például azoktól, akik már átestek a COVID-19 betegségen, és erről fel tudnak mutatni egy három hónapnál nem régebbi igazolást, illetve akik esetében 2020. november 2. és 2021. január 17. között diagnosztizálták a kórt. Kivételt fognak élvezni azok is, akik már mindkét oltást megkapták a COVID-19 betegség ellen, és a vakcina beadása óta eltelt legalább 14 nap.

A könyvtárak látogatóinak több járványellenes óvintézkedést is be kell tartaniuk. Az objektumba csak védőmaszkkal lehet belépni, a kezeket fertőtleníteni kell, vagy egyhasználatos kesztyűt kell húzni.  

A nem egy háztartásban élő személyeknek legalább kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól, a látogatók számát pedig úgy kell szabályozni, hogy minden 15 négyzetméterre csak egy ügyfél jusson. A korlátozásnál nem kell figyelembe venni a felnőtt kísérővel érkező, tíz év alatti gyerekeket. A könyvtárakban tilos lesz az étel- és italfogyasztás is. „A járványellenes óvintézkedések és higiéniai előírások betartásával saját magunkat, a hozzátartozóinkat és a könyvtárak dolgozóit is védjük” – olvasható az ÚVZ közleményében.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.