lapajánló
Az apadó folyó krónikája és a derű kultúráját terjesztő nyelvész
Magyar7 - 16. száma
2023. július 1., 13:03

Szeptemberben folytatódik a volt köztársasági elnök bírósági ügye

Szeptember 20-án folytatódik a volt köztársasági elnök, Andrej Kiska bírósági ügye - nyilatkoztaa TASR hírügynökségnek Ivana Petrufová, a Poprádi Járásbíróság szóvivője.

Andrej Kiska Eduard K.  KTAG tárgyalás
Fotó: TASR

Petrufová elmondta, pénteken a főtárgyaláson a bizonyíték jellegű iratok, köztük tanúvallomások felolvasásával folytatódott a bizonyítási eljárás, mindkét vádlott távollétében, ám hozzájárulásukkal.

„Az ügyben a főtárgyalás újabb időpontját 2023. szeptember 20-ra tűzték ki azzal a céllal, hogy a bizonyítékokat szakértői meghallgatással és a védelem által ezen a főtárgyaláson bemutatott egyéb okirati bizonyítékokkal egészítsék ki“ - mondta Petrufová.

A KTAG-ügyben a főtárgyalás csütörtökön kezdődött a Poprádi Járásbíróságon, majd pénteken folytatódott. A tárgyalást csütörtökön megszakították Kisko kihallgatása után, aki az ügyben szintén vádlott, Eduard K. cégvezető társához hasonlóan tagadta bűnösségét.

Andrej Kiska és a cég vezetője, Eduard K. ellen folytatólagos adócsalás bűntette miatt indult eljárás. Az ügy a társaság által 2013 júniusára és novemberére, valamint 2014 áprilisára vonatkozó, összesen több mint 155 ezer euró összegű levonás visszatérítésére irányuló követelés jogosulatlanlanságának gyanújával kapcsolatos.

A vádiratot az Eperjesi Kerületi Ügyészség ügyésze 2022 áprilisában nyújtotta be, a tárgyalásnak eredetileg ez év áprilisában kellett volna kezdődnie.

Az ügy az Andrej Kiska elnökválasztás előtti népszerűsítésével kapcsolatos költségek elszámolásával kapcsolatos.

A volt köztársasági elnök korábban tagadta a bűncselekmény elkövetését, az exminiszterelnök, Robert Fico bosszúját látta benne.

A volt elnök azzal is érvelt, hogy az ellene felhozott vádakkal csak a harmadik nyomozó kezdett foglalkozni, miután ketten nem láttak az ügyben bűncselekményt.

Fico korábban úgy reagált, hogy Kiska ügyében is az ártatlanság vélelme érvényesül, és a bíróságoknak kell majd dönteniük.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.