2020. december 8., 09:04

Sürgeti az iskolák megnyitását a Szlovákiai Városok Uniója

A Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) szerint a legtöbb város számára elfogadhatatlan és megvalósíthatatlan az a javaslat, hogy átfogó teszteléshez kössék az iskolák megnyitását.

Fotó: TASR

Az unió ezért az oktatási miniszter által bemutatott jelzőrendszer bevezetését, vagy olyan megoldás keresését szorgalmazza, amelyet nem kötnek a teszteléshez.

„Arra kérjük a kormányt és a járványügyi szakembereket, hogy javasoljanak és fogadjanak el olyan intézkedéseket, amelyek révén 2021. januárjában újra elkezdhetnek iskolába járni a gyerekek” - mondta Richard Rybníček, az unió elnöke, Trencsén polgármestere.

Rybníček hangsúlyozta,

nemcsak az aggasztja őket, hogy a gyerekek nem járhatnak iskolába, hanem a járványügyi helyzet alakulása is.

„Aggodalommal figyeljük, hogy egyre többen járnak az utcán, miközben drámai módon növekszik a fertőzöttek és a betegek száma. Sajnos, úgy érezzük, hogy az intézkedések és azok betartatása kicsúszik a kormány ellenőrzése alól" - tette hozzá a szövetség vezetője.

Ha a fenntartó úgy dönt, hétfőtől újra elkezdődhet a tanítás az alapiskolák felső tagozatán és a középiskolákban.

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal rendelkezése értelmében ehhez a diákokat, az egyik szülőt és az iskolai alkalmazottakat is tesztelni kell. A teszt nem lehet hét napnál régebbi. Azokban az iskolákban, amelyek nem vezetik be a tesztelést, továbbra is távoktatás folyik.
Megosztás
Címkék