Soros György leveszi a kezét Európáról?!
A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványai (Open Society Foundations, OSF) szinte teljesen "kivonulnak" Európából - írja az index.hu.
A portál szerint az Európai Unió és a tagállamok kormányai sok pénzt költenek azokra a projektekre, amelyekre az OSF is.
A döntés mögött a birodalom új vezetője, Soros György fia, Alexander Soros állhat.
Történt ugyanis, hogy
múlt pénteken levelet kapott minden olyan magyarországi szervezet, amely részesül a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványai támogatásából.
- írja a lap.
A döntést egyébként azzal indokolják, hogy az uniós intézmények és kormányok jelentős összegeket fordítanak az emberi jogok, a szabadság és a sokszínűség témáira.