2021. szeptember 29., 11:34

Sokasodik a bordó és piros járások száma. Mutatjuk, milyen szabályok érvényesek!

Jövő héttől egyetlen zöld járás sincs Szlovákiában, már a dunaszerdahelyi régió is narancs fázisba kerül. 13 járás lesz bordó, 39 piros és 27 narancs besorolású. Ez utóbbiak közé tartozik a magyarlakta járások zöme. A piros és bordó régiókban kötelező a kinti maszkviselés, és komolyabb létszámkorlátozások lépnek életbe a tömegrendezvényekben és az éttermekben. Lássuk a részleteket!

koronavírus
Képünk illusztráció.
Fotó: TASR
Mit kell betartani a piros járásokban?

Belső terekben kötelező a reszpirátor viselése, szabad téren pedig a maszkviselés a tömegrendezvényeken, illetve ott, ahol nem lehet betartani a 2 méter távolságot.

Tömegrendezvények

Teljesen beoltottak: létszám-korlátozás nélkül, jelenléti íven feltüntetve, vehetnek részt.

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): A kapacitás maximum 25 százaléka használható ki. Ha ez nincs meghatározva, akkor legfeljebb 150 ember vehet részt, kötelező nyilvántartásba vétellel egy-egy rendezvényen.

Lakodalmak, halotti torok, ünnepségek vendéglátóhelyen

Teljesen beoltottak: beltérben maximum 50-en, kültéren maximum 80-an. Kötelező a résztvevők névsora.

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): beltérben maximum 25, kültéren maximum 40 fő. Kötelező a résztvevők névsora.

Szertartások (esküvő, keresztelő, temetés stb.): a tömegrendezvények szerint.

Istentiszteletek

Teljesen beoltottak: korlátozás nélkül, a résztvevők névsorával.

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): a kapacitás maximum 25 százaléka használható ki. Ha ez nincs meghatározva, akkor legfeljebb 150 ember vehet részt, kötelező nyilvántartásba vétellel.

Alap: 15,2 négyzetméterre maximum egy ember, kötelező nyilvántartásba vétellel.

Wellneszközpontok, akvaparkok, fürdők (ne egészségügyi indokból)

Teljesen beoltottak: korlátozás nélkül csak az elszállásolt wellnesz kliensek számára, a többi létesítményben maximálisan 10 személy.

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): maximum 10 személy csak az elszállásolt wellnesz kliensek számára, a többieknek tilos.

Mesterséges vízfelületek, medencék és uszodák

Teljesen beoltottak: a kapacitás maximum 50 százalékáig

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): a kapacitás maximum 25 százalékáig

Üzletek

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): 15,2 négyzetméterre maximum egy vásárló juthat

Szolgáltatások

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): 15,2 négyzetméterre maximum egy vásárló juthat.

Étterem

Teljesen beoltottak: beltérben 4 személy vagy családtagok ülhetnek egy asztal mellett, 2 méteres távolságnak kell lenni az asztalok között. Kültéren (teraszokon) nincsenek korlátozások.

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): beltérben 4 személy vagy családtagok ülhetnek egy asztal mellett, 2 méteres távolságnak kell lenni az asztalok között. Kültéren (teraszokon) nincsenek korlátozások.

Szálláshelyek

Teljesen beoltottak: korlátozások nélkül.

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): egy háztartásból származó maximálisan 2 személy egy szobában vagy egy háztartás tagjai külön szobában.

Taxi

Maximálisan 2 személy egy sorban, a sofőrt is beleértve, maszk viselése kötelező, rendszeres fertőtlenítéssel és minden ügyfél utáni fertőtlenítéssel.

Milyen szabályok vonatkoznak a bordó járásokra?

Belső terekben kötelező a reszpirátor viselése, szabad téren pedig a maszkviselés, 2 méteres távolságon belül.

Kijárási korlátozás: Este 21.00 és reggel 05.00 óra között (veszélyhelyzet szükséges), az üdülés korlátozása (veszélyhelyzet szükséges).

Tömegrendezvények

Teljesen beoltottak: korlátozások nélkül, névjegyzékkel.

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): a kapacitás maximum 25 százalékáig. Ha ez nincs meghatározva, akkor legfeljebb 50 főig, kötelező a névjegyzék.

Lakodalmak, halotti torok, ünnepségek vendéglátóhelyen

Teljesen beoltottak: maximálisan 20 fő, a résztvevők névjegyzékével.

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): tilos.

Szertartások (esküvő, keresztelő, temetés stb.)

A tömegrendezvények szerint.

Istentiszteletek

Teljesen beoltottak: korlátozás nélkül, a résztvevők névjegyzékével.

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): a kapacitás maximum 25 százalékáig, legfeljebb 50 fő, a résztvevők kötelező névjegyzékével.

Alap: 15,2 négyzetméterre legfeljebb 1 személy, kötelező névjegyzékkel.

Wellneszközpontok, akvaparkok, fürdők (nem egészségügyi indokból)

Teljesen beoltottak: maximálisan 10 fő az elszállásolt wellnesz kliensek számára, másoknak tilos.

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): tilos.

Mesterséges vízfelületek, medencék és uszodák

Teljesen beoltottak: maximálisan a kapacitás 25 százalékáig.

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): maximálisan 10 személy.

Üzletek

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): 15,2 négyzetméterre maximum 1 vásárló, az idősek számára kijelölt idősáv.

Szolgáltatások

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): 15,2 négyzetméterre maximum 1 kliens.

Éttermek

Teljesen beoltottak: beltérben 4 személy vagy családtagok ülhetnek egy asztal mellett, 2 méteres távolságnak kell lenni az asztalok között. Kültéren (teraszokon) nincsenek korlátozások.

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): ételkiadás elvitelre, a taraszokon az asztalok között 2 méteres távolság, legalább a falak 50 százaléka nyitott.

Szálláshelyek

Teljesen beoltottak: korlátozások nélkül.

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): egy háztartásból származó maximálisan 2 személy egy szobában vagy egy háztartás tagjai külön szobában.

Taxi

Maximálisan 2 személy egy sorban, a sofőrt is beleértve, reszpirátor viselése kötelező, minden ügyfél utáni fertőtlenítéssel.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.