2022. március 26., 10:47
Frissítve: 04:32

Slota már a bazini Speciális Büntetőbíróságon van

A Szlovák Nemzeti Párt korrupció gyanújával megvádolt volt elnöke, Ján Slota már a bazini Speciális Bíróságon van.

Fotó: TASR

Az előkészítő eljárás bírája dönt majd a Speciális Ügyészség vádemelési javaslatáról. A vádlott nem nyilvános kihallgatása ma 10.30-kor kezdődött.

Az ügyész Ján Slota őrizetbe vételét azért indítványozta, mert attól tartott, hogy a vádlott befolyásolja a tanúkat.

Bűnrészességből vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolják. Azzal vádolják, hogy 2018-ban vesztegetést fogadott el P. P. zsolnai tartományi bíróság bírája javára, majd 5000 euró értékben utalt át. A cél egy konkrét büntetőügyben hozott döntés befolyásolása volt.

Slota ügyvédje, Roman Hriadel szerint az őrizetbe vétel indokai koholtak és megalapozatlanok.  (Slota) „tagadja a bűnösségét” – mondta Hriadel, aki nem kívánta részletezni, hogy védence tanúskodni fog-e az előkészítő eljárás bírója előtt.

Slotát azzal gyanúsítják, hogy közvetítőként pár évvel ezelőtt ötezer euróval próbált megvesztegetni egy bírót, hogy "kliense" csak enyhe ítéletet kapjon egy halálos közlekedési baleset miatt.

Az ügyvéd szerint Slota a kihallgatáson tagadta a vádakat, a bíróság ma este 18 órakor hoz ítéletet a vádemelési javaslatról. 

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.