2020. július 8., 16:43

Romlott a járványhelyzet, Mikas szerint ezt a szigorítások feloldásának köszönhetjük

Ján Mikas országos tisztifőorvos erről a sme.sk-nak adott interjújában beszélt.

mikas
Ján Mikas
Fotó: TASR

Ján Mikas Peter Pellegrini és Igor Matovič főtanácsadója is volt, amikor a koronavírus-járvány betört az országba. Az ő tanácsainak köszönhetően vezették be a szigorú óvintézkedéseket, ezért is alakult kedvezően a járványhelyzet Szlovákiában.

Mikas elmondása szerint a biztonsági intézkedések enyhítésével növeltük a kockázatát, hogy a fertőzöttek száma emelkedjen. A tisztifőorvos úgy gondolja, a második hullám erőssége az emberek hozzáállásától is fog függeni, azonban elkerülhetetlen lesz annak a betörése.

Mikas nem tanácsolja a külföldön való nyaralást, de ha valaki mégis úgy dönt, akkor lehetőleg olyan helyeket látogasson, ahol kevés az ember, illetve a biztonságos országok látogatását tartja célszerűnek.

A járványügyi szakemberek továbbra is figyelemmel kísérik a helyzet alakulását. Mikas a morva-sziléziai régiót tartja problémásnak, de Prága környéke sem a legbiztonságosabb.

Mikas elmondása szerint Szlovákia legyőzte az első hullámot,

a második hullám pedig csak ősszel érkezik, de azért lesz veszélyes, mert más betegségek is megjelenhetnek, mint például az influenza és egyéb bakteriális és vírusos fertőzések.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.