2022. január 27., 10:47

Riasztó adat! Több mint 73 ezren haltak meg tavaly

Megdöntöttünk egy rekordot. Egy olyat, amit senki sem szeretett volna. Csak az elmúlt év decemberében 7,5 ezer ember halt meg Szlovákiában. Ez pedig 43 százalékkal több, mint az utóbbi öt év átlaga. Ijesztően néz ki az egész éves előzetes statisztika is.

Nem jók az adatok
Illusztráció
Fotó: unsplash.com

Tavaly decemberben a második leggyakoribb halálok a Covid volt. Minden ötödik ember ebbe halt bele.

Habár nem a koronavírus volt a leggyakoribb halálok, hanem még mindig a keringési megbetegedések, de ennek ellenére is a múlt év utolsó hónapjában 1 584 ember halálát okozta. Ez pedig az összes haláleset 21 százalékát tette ki.

Ahogy azt Zuzana Podmanická, a Statisztikai Hivatal vezető munkatársa elmondta:

az átlagon felüli halálozás 2021-ben októberben kezdett emelkedni, a decemberi számok nagyjából a novemberiek szintjén voltak, ekkor Szlovákiában csaknem a felével többen haltak meg, mint a pandémia előtti hasonló időszakban.

A megyei leosztást nézve is szembetűnő, hogy decemberben mind a nyolc megyében emelkedett a halálozások száma. A legrosszabb helyzet Trencsén és Kassa megyében volt. Mindkettőben 50 százalékkal többen haltak meg, mint az előző években!

A 2021-es teljes éves adatokat még pontosítják, de az előzetes adatokból már látszik, hogy tavaly Szlovákiában 73,1 ember halt meg.

2020-ban Szlovákiában nagyjából 59 ezer ember halt meg, és már ez 10 százalékos emelkedést jelentett az előző öt év átlagához képest. 2019-ben valamivel több mint 53 ezer hunyt el.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.