Régi-új megyeelnökök, magyar veszteségek
Október 24-én már második alkalommal rendeztek összevont helyhatósági választásokat Szlovákiában. A megyei választás egyszerre szólt az állandóságról, hiszen a nyolc megyeelnök megőrizte a székét, a parlamenti ellenzéki pártok koalíciója azonban előre tört a testületekben. Múlt szombaton a Magyar Szövetség négy után ismét élen végzett a pártok versenyében, de a pártnak érzékeny veszteségeket kellett elkönyvelnie: a korábbi 54 megyei mandátum helyett 37-tel kellett beérnie.
A szlovákiai polgárok már negyedszázada ismerkednek a megyei választásokkal. Hosszú ideig a hazai voksolások mostohagyerekének számított a megyei önkormányzati választás, amelyet rendre alacsony érdeklődés kísért. Eközben a polgárok a helyi önkormányzati voksolást sokkal közelebb érezték magukhoz, ami a részvételi hajlandóságban is megmutatkozott. Négy éve az összevont helyhatósági választás azzal járt, hogy a településeik jövőjéről döntő emberek egyidejűleg az ispánok és a megyei testületekbe pályázók személyéről is döntöttek, ugrásszerűen megnövelve a részvételi kedvet. Múlt szombaton némileg még a négy évvel ezelőttit is meghaladta a megyei voksoláson résztvevő választópolgárok aránya, 43,74-ről 46,56 százalékra nőtt a szavazási hajlandóság.
A 2026-os megyei választás a pártok számára már a jövő őszi parlamenti választások előcsatározása volt, amely a versengő tömbök tekintetében a parlamenti ellenzék sikerét hozta. Nagy átrendeződésről, politikai földrengésről azonban nem beszélhetünk, a hivatalban lévő kormánypárti megyeelnökök ugyanis megőrizték a széküket.
Az ispáni székért folyó csatákban a kihívók a legtöbb helyen messziről nézték az inkunbens jelölt hátát, szoros(abb) verseny csak a keleti végeken, Kassa és Eperjes megyében alakult ki. Némi meglepetésre Kassán Rastislav Trnkának izgulnia kellett, Eperjesen Milan Majerskýt ugyan tisztesebb távolságból követte Milan Mazurek, de a Republika fenegyereke által bezsebelt 35 százalék nem elhanyagolható politikai tőke.
Ahogy Berényi József Nagyszombat megyében megszerzett közel negyvenezer voksa, 21 százaléka is komoly fegyvertény. Az etnikai arányokat figyelembe véve ez azt jelenti, hogy Berényi mögött egységesen felsorakoztak a magyar választók, miközben Nyitra megyében ugyanez nem sikerült Csenger Tibornak. Nyitrán a megyei parlamentben is majdnem harmadával kevesebb képviselője lesz a Magyar Szövetségnek, a magyarázat a megyei választások sajátos logikájából következik.
Koncentrálódtak a szlovák szavazatok
A régebb óta fiatalok talán még emlékeznek, 2001-ben milyen riadalom volt a szlovák mélynemzeti berkekben, miután hiába szabdalták szét a magyar etnikai területet észak-déli irányban elnyúló megyékre, a nyitrai megyeházán mégis magyar többség alakult ki a választók jóvoltából. Válaszul a szlovák pártok összezártak, és ciklusokon keresztül szorították a sarokba a magyar képviseletet.
A négy évvel ezelőtti megyei voksolás vártnál nagyobb sikerét követően múlt szombaton visszalendült az inga, a koncentrálódó szlovák szavazatoknak köszönhetően a már erőteljesen szórványosodó járásokban a magyar képviselők hiába őrizték meg a szavazatszámukat, a vonal alatt maradtak. Jó példa erre a Lévai járás vagy éppen Kassa megye, ahol a Magyar Szövetségnek mandátumszámban a legnagyobb veszteségeket kellett elkönyvelnie.
Úgy is fogalmazhatnánk, a magyar párt négy éve kimaxolta a lehetőségeket, és a fentebb említett régiókban, még túl is nyerte magát, most szombaton a szűkülő demográfiai és politikai térhez mért realitásokhoz sokkal közelebb álló eredményt ért el. Nincs ok ünnepelni, de nem is történt semmi drámai. Tanulságok és figyelmeztető jelek azonban bőven vannak.
Következtetések a parlamenti választások esélyeire
A demográfia választásról választásra egyre könyörtelenebbül jelöli ki a magyar érdekképviselet korlátait. Az ebből fakadó realitásokkal a felvidéki magyar politikának is szembe kell néznie. A választási eredmények arra biztosan jók, hogy a párt a realitásokhoz igazítsa a jövő évi parlamenti választásokra vonatkozó stratégiát. Első körben régiónként ki kell elemezni, hogyan menthetők át a szavazatok a parlamenti megmérettetésre, és hol vannak a tartalékok.
Második lépésként fel kell mérni, mire elég az optimálisan elérhető szavazatmennyiség, elfogadható politikai kockázattal jár-e az önálló indulás a törvényhozási választáson. A mérleg másik serpenyőjében pedig reálisan kell elhelyezni a súlyt, milyen kockázatot hozhat egy választási koalíció egyik vagy másik politikai erővel.
A győztes stratégián túl legalább ennyire fontos, tanulva a négy évvel ezelőtti személyi konfliktusokból, az erőket egyesíteni kell, nem megosztani. A sikerhez kellő belátásra és utóbb jól kamatozó bölcsességre lesz szükség minden releváns szereplőtől. A rossz hír az, a parlamentbe jutáshoz ezen felül jó adag szerencsére is szükség lesz. Igaz, annak van szerencséje, aki meg is dolgozik érte.
