2020. július 10., 15:40

"Rasszista" botrányba tenyerelt a pozsonyi Slovan

Múlt héten szombaton a pozsonyi klub, velünk magyarokkal cseppet sem barátságos szurkolói a Nagymihály ellen négy-nullra behúzott meccsen egy transzparenst feszítettek ki a téglamezei B-közép fölé, melyen az állt: White Lives Matter. Azaz a fehér életek számítanak. Az üzenetet mindenki értelmezze belátása szerint, de a hazai liberális sajtó, sőt, valószínűleg a médiahadjárattól tartó klubvezetés is azonnal rasszistának bélyegezte meg a molinót készítő szurkolókat. 

Fotó: TASR

A hazai DAC-Slovan meccsek aktív látogatói bizonyára saját bőrükön is tapasztalták már, a pozsonyi csapat szurkolói között akad nem egy figura, akivel nem szívesen találkozna az ember mindenféle sötét sikátorokban. A magyargyűlölő rigmusokat rendszeresen skandáló B-középben bizony nem talpig úriemberek ülnek, így a Nagymihály ellen kifeszített transzparens mögé könnyű fajgyűlölő üzenetet odaképzelni. 

A klubvezetés két nappal a meccs után azonnal közleményben határolódott el a szurkolóktól, kihangsúlyozva, ha akarnák sem tudnák kitiltani őket a stadionból, erre ugyanis, érvényes (bírósági) határozat hiányában, nincs lehetőségük. 

Míg az európai ultramozgalom és a futball őshazájának számító, mára azonban teljesen elüzletiesedett angol fociban a fenti gyakorlat bevett szokás, nálunk, állítják a Slovan illetékesei ilyesmire nincsen mód. A Denník N szerint azonban ez nincs egészen így, a sportért felelős szaktárcához fordultak, hogy tisztázzák a kérdést.

A lap által megkérdezett sportjogász, Róbert Bános azt állítja, a klub legfeljebb konkrét találkozókról tilthatna ki egyes szurkolókat, esetleg úgy, hogy a belépésnél visszafordítja őket, arra viszont, bírósági vagy egyéb határozat hiányában nincs törvény adta joga, hogy kitiltson a stadionból embereket.

Angliában a gyakorlat egész más. Néhány hete a Manchester City Burnley elleni találkozóján egy kisrepülőgép jelent meg a stadion felett, ugyanezzel a felirattal. A rendőrök gyorsan meg is találták a "bűnöst", a Burnley pedig örökre kitiltotta hazai meccseiről a szurkolót.

Richard Nemec parlamenti képviselő a lapnak elmondta, habár a klub maga nem hozhat hasonló határozatot, a szlovák futballszövetség (SFZ), a rendőrség (e kettő közigazgatási eljárás keretében), vagy a bíróság, büntetőeljárás során, igen. Ezeket pedig jog szerint be is kell tartani! A futballszövetség egyébként tegnap már foglalkozott az üggyel, írásbeli tájékoztatást kértek a stadion üzemeltetőitől. A klubvezetés közölte, ha a szövetség úgy határoz, kitiltja a stadionból az érintett szurkolókat, ők tiszteletben tartják a döntést. 

A kérdés most az, a SFZ illetékesei szerint vajon rasszista felirat-e, hogy a fehér életek számítanak.

A jogász szerint minden hasonló eset egyedi mérlegelést igényel.

Szurkolók vs. játékosok

Az utóbbi hetekben egyre erősebb ellentét feszül a játékosok és a csapat szurkolóinak keménymagja között. A rózsahegy ellen 1:0-ra behúzott kupadöntő után a focisták nem mentek ki ünnepelni a B-közép elé, ahogy az ilyenkor szokás lenne, csak a klubigazgató, ifj. Ivan Kmotrik és a sportigazgató, Richard Trutz ment ki hozzájuk. A klubtól senki nem volt hajlandó kommentálni az esetet. A szurkolói közösség FB-oldala azt írja, "arcul köpték a klub  tizenkettedik játékosát".

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.