2020. április 23., 19:41

Rács mögött Kajetán Kičura, a Tartalékalap volt vezetője

A bazini Speciális Büntetőbíróság besztercebányai munkahelyén délután háromkor döntött a Speciális Ügyészség javaslatára Kajetán Kičura, a Tartalékalap volt elnökének előzetes letartóztatásáról.

Fotó: TASR

Az ügyész Kičurát megvesztegetés vádjával és a bűncselekményből származó jövedelem legalizálásával vádolta. Mivel a vádlott bíró, bár felfüggesztett állással, a letartóztatásáról a Legfelsőbb Bíróságnak is döntenie kellett.  

Amely szintén beleegyezett Kičura őrizetbe vételével, teljesítve ezzel Jaromír Čižnár főügyész kérését.

Kičurát az új kormány március 24-én hívta vissza az Állami Tartalékalap éléről. Döntésüket azzal indokolták, hogy kétségeik támadtak a Tartalékalap által lefolytatott egészségügyi védőfelszerelés beszerzésénél.

Kičura tagadja a Tartalékalap által kötött szerződésekkel összefüggő vádakat, ahogy azt a feltételezést, amelyben összekötik őt a fiai által vásárolt pozsonyi lakások ügyével

A NAKA még márciusban büntetőeljárást indított a Tartalékalap beszerzéseivel és a pozsonyi Konvent utcai lakások vásárlásával kapcsolatban.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.