2021. április 9., 12:56

Progresszívek: Matovič lealacsonyította a külügyminisztert

Jelenleg a parlamenten kívül tartózkodó Progresszív Szlovákia sem tudta megállni, hogy ne ítélkezzen Igor Matovič orosz illetve budapesti útjáról. Szerintük a volt kormányfő, a pénzügyminiszter dehonesztálta a külügyminisztert. Emlékeztettek, hogy Matovič mér egyszer kormányfőként a szlovák és magyar külügyminiszter vitájában Szijjártó Péter mellé állt. Ezért kérdik: Ki mellé áll Matovič a Szputnyik körüli vitában?

Michal Šimečka a progresszívek alelnöke elmondta, hogy

nem ez az első eset, amikor Igor Matovič így viselkedett. Egy hónappal ezelőtt a szlovák és a magyar külügyminiszter közötti vitában érthetetlenül a szlovák külügyminiszter ellenében, Szlovákia érdekeivel szemben foglalt állást.

A Szputnyik kapcsán elmondta, hogy

az Orosz Beruházási Alap hibrid támadást indított egy szlovák intézmény ellen - április 8-án, csütörtökön - az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Intézet (ŠÚKL) ellen, amikor Moszkvában a szlovák kormány tagja tárgyalt, aki nem állt ki az intézmény mögött.

Irena Bihari, a PS elnöke szerint Matovič nagyon durván túllépte saját kompetenciáinak a kereteit.

Ezzel a tapintatlan, durva és sértő módon már lealacsonyította a külügyminisztert

 - mondta.

Tomáš Valášek, független képviselő, (aki időközben belépett a pS-be) hangsúlyozta,

elvárják, hogy a kormány tisztelettel és méltósággal bánjon intézményeivel, törvényeivel és folyamataival.

Matovič oroszországi útját "hibának" tartja. Megerősítette, hogy tudomása van arról, hogy a szlovák diplomácia egyetlen képviselője sem vesz részt Matovič magyarországi látogatásán. Ezzel arra a kérdésre reagált, miszerint Gyimesi György (OĽANO) koalíciós képviselőnek elkiséri a volt kormányfőt.

Hangsúlyozta, hogy

nem emlékszik olyan diplomáciai helyzetre, amikor ilyen érzékeny találkozóra menjen valaki, akinek a hatásköre nem terjed ki az adott témára. Matovič ugyanis nem pénzügyi kérdésekről ment tárgyalni Magyarországra, és a látogatásán a szlovák diplomácia sem vesz részt.

Hozzátette:

Egyáltalán nem normális, hogy a külügyminiszter az egész ügyről nyilvánvalóan majd a budapesti nagykövettől szerez majd tudomást.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.