Pozsonyban meghívó nélkül is beoltják a gyerekeket és a felnőtteket is
Nem jött el a pozsonyi oltóközpontba a meghívottak egyötöde, több mint 700 ember. Ha tehát valaki Covid-oltást szeretne, meghívás és konkrét időpont nélkül is beoltathatja magát a pozsonyi Nemzeti Futballstadion oltóközpontjában.

A hírt Pozsony megye a közösségi oldalán tett közzé.
Bárkit beoltanak, aki a Pfizer első vagy második dózisára érkezik. Elegendő csak a személyi igazolványt bemutatni, és igazolni kell, hogy az illető valamelyik egészségbiztosítónak az ügyfele.
– jelentette ki Tomáš Szalay megyei orvos.
Az oltás vasárnap és hétfőn zajlik majd, illetve a következő hétvégén. Hétfő délelőtt gyerekorvosok fogják az oltóközpontban a nem regisztrált 12-15 éves gyerekeket oltani.
– mondta Szalay.Ez azokon az embereken is segíthet, akik máshova kaptak meghívást, vagy azokon, akiknek a kapott időpont nem felel meg, mivel még mindig nem lehet oltási időpontot választani, és aszerint kell beoltatnunk magunkat, hogy milyen időpontot kapunk a központtól.
Az új szerint a kapott időpontot el lehet majd halasztani egy vagy három nappal, egy héttel vagy egy hónappal.