Pfizer: engedélyezés esetén órákon belül megkezdődhet a vakcina forgalmazása
A Pfizer a hatósági engedélyezés után néhány órával megkezdheti az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcina forgalmazását - mondta csütörtökön a gyógyszeripari óriásvállalat vezérigazgatója.

Albert Bourla a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette:
Hozzátette:
Bourla közölte: mindez azt jelenti, hogy már látszik az a fény az alagút végén, és a jövő év második felére már egész más lesz a járványhelyzet, mint most.
- fogalmazott a Pfizer vezérigazgatója.
A minap a vakcina kidolgozásában részes másik cég, a BioNTech vezetője is azt mondta, hogy már jövő nyáron sokkal jobb lesz a járványhelyzet, mint most, jövő télre pedig teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba.
Ugur Sahin professzor, a BioNtech társalapítója és vezérigazgatója a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva elmondta:
A Pfizer és a BioNtech gyógyszergyártó csoport e hónap elején bejelentette, hogy közösen kifejlesztett oltóanyaguk hatékonysága az addigi klinikai próbák és vizsgálatok eredményei alapján meghaladja a 90 százalékot.
A Pfizer e héten közölte, hogy
A Sky Newsnak adott csütörtöki interjúban a Pfizer vezérigazgatója kijelentette: a cég napokon belül világszerte elkezdi az engedélyeztetéshez szükséges információk átadását a felügyeleti hatóságoknak, és onnantól e hatóságok döntésén múlnak a továbbiak.
- mondta Albert Bourla.
Hozzátette:
A Pfizer vezérigazgatója szerint az etikai meggondolások is azt diktálják, hogy ha egy ország a többieknél előbb jut döntésre, akkor állampolgárai rögtön hozzájussanak az oltóanyaghoz, mivel minden egyes nap életeket jelent.
Boris Johnson brit miniszterelnök legutóbbi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a brit kormány már 40 millió adagot megrendelt a Pfizer-BioNTech oltóanyagból.
Johnson szerint Nagy-Britannia ezzel a nemzetközi mezőny első vonalában lesz az egy főre jutó oltóanyag-mennyiséget tekintve, és ha a Pfizer-BioNTech vakcina az összes szigorú biztonsági ellenőrzésen túljut, a brit kormány az állami egészségügyi szolgálat (NHS) vezetésével elkezdi az oltóanyag országos terjesztését.
Részletek említése nélkül hozzátette, hogy a kormány további 300 millió adagot rendelt öt más, fejlesztés alatt álló vakcinából.