Pellegrini: kétségeim vannak afelől, hogy Matovič mentálisan alkalmas-e a kormányfői poszt betöltésére
Pellegrini Matovičot alibistának, amatőrnek és képtelen embernek írta le. Kétségei vannak affelől, hogy mentálisan alkalmas-e a kormányfői poszt betöltésére. Pellegrini megvédte Čaputovát, és keményen bírálta Matovičot: élő adásban figyelhetjük a kormány széteseését.

- jelentette be a Hlas - SD elnöke, Peter Pellegrini, amikor a fertőzöttek számának növekedéséről és a legfelsőbb kormánytisztviselők személyes konfliktusairól beszélt.
- mutatott rá Igor Matovič miniszterelnök, valamint Richard Sulík miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter közötti konfliktusra. Szerinte, kicsúsztak a dolgok a kormány kezeiből.
A kormánykoalíció megalakulása óta Matovičnak és Sulíknak több konfliktusa is volt. A legtóbbi a négymillió antigén teszt megvásárlására vonatkozik, amelyet a gazdasági minisztériumnak már kormányhatározat alapján biztosítania kellett volna, de ez nem történt meg. Matovič állítja, hogy Sulík kibeszéli magát. Sulík pedig azzal védekezik, hogy a probléma az Egészségügyi Minisztérium rossz megbízásai és a törvényes határidők betartása miatt keletkezett.
Pellegrini arra számított, hogy a tegnap bejelentett koronavírus elleni új intézkedéseket megfelelően elmagyarázzák az állampolgároknak.
- mondta.
Szerinte Matovič ugyanúgy alábecsülte az elmúlt heteket, ahogy a nyarat is:
Pellegrini szerint most, amikor a számok emelkednek, a miniszterelnök a vétkeseket keresi. Hangsúlyozta, hogy a köztársasági elnök egyértelműen nem felelős.
- mondta a Hlas vezetője.
Matovič azért vádolja Zuzana Čaputovát, mert nem tudta átültetni az újabb tömeges tesztelést, mivel az elnöknő többször is az önkéntességet kérte. A miniszterelnök szerint ez azzal járna, hogy kevesen vesznek részt ebben, ami gyenge hatást eredményezne, és csak pénzeszközöket és erőfeszítéseket pazarolnánk. A köztársasági elnök úgy reagált, hogy Matovič másra próbálja átruházni a felelősséget.
Pellegrini ezért felszólította Matovič, hogy adja át az ország irányítását másnak. Szerinte ideális lenne, ha a köztársasági elnök rátermett menedzsert nevezne ki miniszterelnöknek, de az illetőnek nem szabad OĽaNO-ból származnia.