Pellegrini kérdőre fogja vonni a rendőrfőnököt Trnka ügyével kapcsolatban
Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő kérdőre fogja vonni Milan Lučanský országos rendőrfőkapitányt Dobroslav Trnka ügyével kapcsolatban. A miniszterelnök ezt szerdán jelentette ki a biztonsági tanács ülése előtt.

„Rá akarok kérdezni az ügyre, mivel megtudtam, hogy visszavonták a nyomozó határozatát. Lučanský úrtól csak azt akarom megkérdezni, hogy minden rendben volt-e az eljárással. Nekünk, politikusoknak nem kellene beleártani magunkat ezekbe a dolgokba, de bizonyosságot kell szereznünk arról, hogy mindenki a paragrafusok és a bizonyítékok alapján járt el, nem pedig a média nyomására” – fejtette ki a kormányfő. Hozzátette: támogatja a felelősségre vonást, ha szükséges.
– hangsúlyozta Pellegrini.
Kedden (január 21.) leállították a Dobroslav Trnka volt főügyész ellen indított büntetőeljárást a Tipos-üggyel összefüggésben. Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: kedden kézbesítették a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze által kiadott határozatot, amellyel semmissé nyilvánította a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozójának korábbi határozatát a büntetőeljárás indításáról és Trnka meggyanúsításáról.
Trnkát múlt héten vették őrizetbe a NAKA emberei gútori házában. Hivatali hatáskörrel való visszaélés ügyében indult eljárás ellene. A volt főügyészt a Speciális Ügyészi Hivatal ügyészének utasítására már másnap elengedték. Az eljárás azzal a titkos videóval lehetett összefüggésben, amely Trnka és Ján Počiatek akkori pénzügyminiszter párbeszédét rögzíti. A beszélgetés témája a Lemikon-ügy volt.