2020. július 19., 10:18

Pellegrini Hang-ja mellett még 9 párt alakulna meg

Tíz új párt jelezte a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma honlapján, hogy pártbejegyeztetés céljából aláírásgyűjtésbe kezdenek.

Peter Pellegrini
Fotó: TASR

Peter Pellegrini, miután kilépett a Smer-SD kötelékéből, Hlas - sociálna demokrácia néven alapított pártot, melynek hivatalos bejegyeztetéséhez indította el az aláírásgyűjtést. A minisztériumi bejegyzéshez legalább 10 ezer aláírás szükségeltetik.

A Hlas-sociálna demokracia mellett

a „Právo a povinnosť”, a „Zelenáči-občianska iniciatíva” és a „Dobro” szeretné megszerezni a szükséges aláírásokat, ugyanakkor Pellegrini bejelentése előtt is voltak néhányan, akik új politikai szubjektumot szeretnének hivatalosíttatni, ezek a „Slovenská pirátska strana”, a „Pirátska strana”, a „Rómska strana”, a „Slovensko ide ďalej - jednota pronárodných síl”, az „ODS - Občianski demokrati Slovenska”, valamint a „Budúcnosť pre Slovensko” nevű kezdeményezések.

A volt kormányfő a múlt héten jelentette be, hogy hivatalos útra terelik a pártbejegyzést, amihez Matúš Šutaj Eštok, a leendő párt egyik tagja hozzátette, hogy

augusztus 14-ig szeretnék a minisztériumhoz benyújtani a szükséges okmányokat, valamint az összegyűjtött támogatói aláírások jegyzékét.

Az alapító taggyűlést ősszel ejtenék meg szavai szerint.

Szlovákiában jelenleg 160 politikai párt és mozgalom létezik, közel 100 pedig megszüntetés alatt áll. Egy új politikai szubjektum létrehozásához 10 ezer támogatói aláírást kell szerezniük az alakulóban lévő csoportosulásoknak, azokat a bejegyeztetési kérelemmel együtt kell leadniuk a Belügyminisztériumba. Amennyiben eleget tesznek minden törvényes előírásnak, megtörténik a hivatalos bejegyzésük.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.