Pellegrini arra figyelmeztette Kiskát, ne lépjen kormányra olyanokkal, akiknek maffiakapcsolatai vannak
Peter Pellegrini egy videót tett közzé közösségi oldalán, amelyben a kormányalakítással összefüggésben azt üzeni Kiskának, hogy jól gondolja meg, kivel szeretne szövetkezni.

Pellegrini üzenetében Boris Kollárra, a Sme Rodina elnökére gondolt, akinek a múltbéli maffiózókapcsolatait valóban nehezen lehet megkérdőjelezni.
A Smer listavezetője azt is megjegyezte, hogy két éve, amikor belügyminisztert javasolt, Kiska azért nem neveztette ki a belügyminisztérium élére Jozef Rážot, mert egy képen szerepelt Robert Kaliňákkal. Pellegrini azt mondta, hogy ezt el kellett fogadnia, mert a kormányalakítást nem tudták volna véghez vinni.
A még hivatalban lévő miniszterelnök szerint Kiska hibát követ el, ha Boris Kollárral készül kormányra lépni. Szerinte ez azért hiba, mert korábban azzal a Juraj Ondrejčákkal szerepelt közös fotón, akit 16 évre ítéltek el, mert egy bűnszervezetet hozott létre.
Pellegrini videóüzenetében végeredményben ugyanazt tanácsolja Kiskának, mint Kiska korábban ő neki: hogyha meg akarja őrizni a morális tisztességét, akkor nem lép egy olyan kormányba, ahol maffiózók tartózkodnak.