Öllös László vehette át Nagyszombat megye Szabadság-díját

Anton Srholec egész élete folyamán Nagyszombat megyéhez kötődött. Szakolcán született, a sasvári gimnáziumban tanult, és hónapokat töltött előzetes letartóztatásban Lipótváron, mert megpróbált átkelni a Morva folyón. Anton Srholecet azonban nem törte meg a kommunista rezsim. 1989 előtti és utáni életével az emberbe vetett hit és a politikai és vallási jogokért és szabadságokért folytatott küzdelem szimbólumává vált.

Idén a négy díjazott egyike Öllös László volt. Vele beszélgettünk.

Elöljáróban hadd gratuláljak a kitüntetéséhez…

Minden kitüntetés önmagában véve nem több, mint emlékezés arra, hogy az ember tett valamit, csinált valamit. Az alapélmény az maga a cselekedet, nem a kitüntetés, de nagyon jól esik az embernek, és az az igazság, hogy erőt ad ahhoz, hogy ismét belevágjon egy újabb fontos dolog megoldásába.

Márpedig itt volna az ideje valami újnak, mert harminc éve elindultunk az akkori működésképtelenségből, és eljutottunk a mai működésképtelenségig.

Ezzel azért hadd ne értsek egyet, mert az ország és az egész térség az elmúlt harminc évben nagy fejlődésen ment keresztül. Persze az emberek mindig azzal elégedetlenek, ami éppen van. De azt hiszem, az idősebb generáció még emlékszik az akkori időkre. Ha vissza kellene kényszerülnie a félig üres üzletekbe, a hiánygazdaságba, a bezártságba, amikor tiltották a külföldi utazásokat, akkor a döntő többség nem kívánkozna vissza. Ami emberi, az mindig ellentmondásos. Az sohasem tökéletes, és mindig megvan az árnyoldala. Ez ismert dolog a késő reneszánsz óta.

Sok területre kitérhetnénk, hogy mit is hozott az elmúlt harminc év, de maradjunk csak a szlovák magyar viszonynál.  

Hát, lehetőséget hozott. A szlovák-magyar viszony lényegében véve nem változott meg, harminc év után ezt el kell ismerni.

Azt érzi a felvidéki magyar, hogy a szlovák politikusok, legyenek azok konzervatívok, szocialisták vagy liberálisok, ha a szlovák nemzeti érdekről van szó, akkor mindig összezárnak…

És azt hiszem, hogy hibásan van megfogalmazva a szlovák nemzeti érdek.

És ebből ered az egész térség elmaradottsága. Sokan mondták már, hogy ezeknek a kis nemzeteknek össze kellene kapcsolniuk a kultúráikat és a politikai és gazdasági erőfeszítéseiket is ahhoz, hogy nagyok legyenek, mert egyedül nem tudnak. Egyedül mind kicsik. Együtt viszont egy jelentős hatalmi tényezővé válhatnának elsősorban Európában, de a világban is. Ehhez viszont a mostani korunk újabb lehetőséget kínál. Egyetlen nagyhatalom sem állomásozik itt hadsereggel, se az orosz, se a török, se a német, se más. Rajtunk áll, arról nem is beszélve, hogy a 21. század olyan lehetőségeket kínál, amit még a huszadik sem, amilyen lehetőségek még a forradalom idején sem voltak meg. Nincsenek vámhatárok, utazhat ember és áru, betagolódtunk egy közös nagyobb egységbe. Az EU-nak megvannak a maga ellentmondásai, de azért vagyunk, hogy megbirkózzunk azokkal. És ami nagyon fontos, épp a kommunikáció vonatkozásában - van internet. Tehát, ha akarnánk, közvetlenül szólhatnánk a másik közvéleményhez, hogy az információáramlás ne legyen pusztán kitéve a nemzeti torzulások által uralt hagyományos tömegtájékoztatási eszközöknek.

Az eltelt harminc év azt mutatja, hogy meglesz bennünk erre az akarat?

Az itteni magyarság esetében ez a harminc év kétféle próbálkozással telt el.

ott voltunk a rendszerváltás elindításánál, megküzdöttünk a mečiarizmussal, és annak politikai vonatkozását sikerült is megbuktatni, a kulturális vonatkozása egy másik kérdés. Besegítettük az országot a NATO-ba és az unióba, és ez nélkülünk, az ellenállásunk esetén ez nem ment volna simán. A biztonság, béke, prosperitás világába segítettük az országot. És ez sem volt elég!

A másik stratégiai elgondolás szerint a felvidéki magyarság szükségletei, elvárásai kikényszeríthetőek.

1989 után ismét számolhattunk Magyarország támogatásával, felmerült az, hogy centralizáltan kell megszervezni a szlovákiai magyar politikai életet, hogy vezényszóra mozduljon. Valamint alakulófélben volt a nemzetközi kisebbségi jogrendszer, ami később megállt, de akkor nagy reménységet fűztünk hozzá. Voltak, akik úgy gondolták, hogy ennek a háromnak az együtteséből olyan erő alakítható, amellyel bármelyik szlovák kormány rákényszeríthető erre. Sokunknak ez nyilvánvaló volt, hogy ez nem lesz sikeres. Ugyanis az Európai Unión belül nem létezik akkora erő, amitől annyira félnének ők, mint tőlünk. Tehát attól a kényszerképzettől, hogy az ország egysége is fenyegetve van, ami egyenes hülyeség.

Akkor ez az újabb fontos dolog, amit meg kellene oldani?

Hát most ezen nagyon el kell gondolkodni. Ennek a bajnak a gyökerei mélyebben vannak, nyilvánvalóan a kultúrában. Pedig a 21. század lehetőséget kínál arra, hogy ennek is nekilássunk.