2021. szeptember 11., 18:13

Nem lehet örökké harcolnunk egymással

Több mint harminc évig olyan szlovák politikusok ellen harcoltunk, akikről azt gondoltuk, hogy ellenünk vannak, most meg azt a fáradságot se vesszük, hogy közösen rendesen megbeszéljük a saját dolgainkat, ami most a legfontosabb: az egységes fellépésünket, kezdi válaszát Szabó Norbert szentpéteri építkezési vállalkozó arra a kérdésre, hogyan látja a magyar egység kérdését, s felvidéki magyar vállalkozóként mit is várna ő el az egységes magyar párttól.

Szabó Norbert

„Persze, hogy nehéz lenyelni a békát, nekem sem egyszerű.  Én a leginkább a templomban szoktam elgondolkodni ezekről a dolgokról, amikor elcsendesedik körülöttem a világ. Ilyenkor mindig arra gondolok, ha az ember bemegy a templomba, hogy elmondjon egy Miatyánkot, akkor tudnia kell megbocsátani is” – mondja hozzáfűzve, a gyerekeink és az unokáink érdekében más megoldásunk nincs.

Szabó Norbert, aki építőipari tevékenységén kívül a vendéglátóipar terén is aktív munkát folytat, valamint a térség adta lehetőségeket kihasználva borászként megalkotta a Szentpéteri rizling védjegyet a jelen és jövő generációi számára, azt mondja, mindenkinek meg kell tennie a maga lehetőségei szerint mindent azért, hogy holnap szebb és jobb nap keljen, más alternatívája ennek a mi kis közösségünknek nincs itt.

Ha mi magunk nem fogunk összetartani, akkor más nem fog nekünk segíteni. Sőt, azon fognak dolgozni, hogy ne sikerüljön. Ha valaki úgy gondolja, hogy a szlovák pártokon belüli platformokkal elérhetünk bármit is, az téved. Őket nem érdekli a magyarság, csak a minél több választó”

– fűzte hozzá.

A vállalkozó szerint még úgy sem lesz egyszerű, ha mindenki pozitívan fog a dologhoz hozzáállni, mert mindig lesznek közöttünk is sértődött emberek. „Biztosan lesznek súrlódások, lehet, hogy zötyögve fog elindulni az a szekér, de nekünk ott kel állnunk, hogy megtoljuk azt, ha a helyzet úgy kívánja”.

Mára sajnos sok mindennek köszönhetően olyanná vált a helyzet, hogy már a politika szó hallatán feláll a szőr az ember hátán.

Pedig tudomásul kell venni, hogy az rólunk szól, a mindennapjainkról, a vállalkozásainkról, az óvodáinkról és iskoláinkról, a kultúránkról, a sportról, tulajdonképpen minden politika”

– fogalmaz Szabó Norbert hozzáfűzve, közelebb kellene hozni a politikát az emberekhez, hogy „az én falumban is érezzék az emberek, a politikusok róluk beszélnek”.

Azt mondja, az egységes magyar pártnak beruházásokat kellene hoznia, a mezőgazdaság fejlesztését a magyar vidéken, hogy az emberek lássák, a párt valóban segíteni akar rajtuk.

A mezőgazdaságból élő magyar falvakban van a legtöbb szavazója a magyar pártnak, s ezek a területek vannak a leginkább elhanyagolva.

Ha nagyobb hangsúlyt fektetnénk a mezőgazdaság fejlesztésére, az itt élők jó része biztosan felfigyelne erre, s éreznék, nem volt hiábavaló a szavazatuk, zárta a vállalkozó.

Megosztás
Címkék