2023. március 29., 15:49

Nem fogja elhinni! Matovič újra beterjesztette az 500 eurós jutalmat, sőt B terve is van

Igor Matovič (OĽANO) ismét beterjesztette a parlament elé azt a javaslatát, hogy 500 eurót kapjon mindenki, aki részt vesz az idei parlamenti választáson, miután a törvényhozás szerdán nem utalta második olvasatba az erre vonatkozó eredeti javaslatát. Matovič hozzátette, hogy ez még nem a B terve, amiről korábban beszélt, azt csütörtökön (március 30.) ismerteti.

parlament
Fotó: TASR
Sajnálom, hogy ma az összes párt képviselői szimbolikusan felmutatták a középső ujjukat a saját választóiknak, és további kétmillió nem szavazónak. Bebizonyították, hogy nem törődnek velük, hogy megvetik őket”

– kommentálta Matovič az 500 eurós jutalom elutasítását, a B tervét pedig eléggé ellentmondásosnak nevezte.

Matovič szerint az új javaslata bekerülhet a törvényhozás programjába, mert még azelőtt terjesztette be újra, hogy az eredetit elutasították volna, várakozása szerint májusban szavazhatnak róla.

Visszautasítja, hogy ugyanarról a javaslatról lenne szó, amely eredetileg 10 százalék elengedését helyezte kilátásba az állami illetékekből a választáson résztvevők számára, mert az egyik 500 millió eurós kiesést jelentene a költségvetés számára, a másik 1,5 milliárd euróba kerülne.

Megismételte, hogy a választási jutalomnak köszönhetően magas lenne a részvétel, alacsony részvételnél pedig veszélybe kerülne az ország demokratikus berendezkedése.

A parlament szerdán nem utalta második olvasatba Matovič választójogi törvénymódosítását, amely bevezette volna az 500 eurós jutalmat azok számára, akik részt vesznek az idei parlamenti választáson. A házszabály szerint ha a parlament elutasít egy törvényjavaslatot, leghamarabb fél év múlva lehet azt ismét előterjeszteni.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.