Az adóhatóság szerint a törvénymódosítás tulajdonképpen egyfajta plusz motivációt jelent azon polgárok számára, akik figyelmetlenségből vagy nemtörődömségből adóhátralékot halmoztak fel. Itt nem feltétlenül tudatos adócsalásra kell gondolni, pórul járhatnak azok is, akik például valamelyik helyi adót felejtették el befizetni.
Az adótanácsadók kamarájának egyik szakembere kiemelte, a professzionális sofőröket (autóbusz-vezetőket, kamionosokat, fuvarozókat) semmilyen körülmények között sem fogják ezzel a büntetéssel sújtani.
A Sme napilapnak nyilatkozó Rastislav Forgáč ugyanakkor rámutatott arra is, furcsa jogi precedenst teremthet, ha egy-egy adóhátralék miatti elkobzás után a bíróság kimondja majd, hogy az adóhatóság helytelenül járt el az adótartozás megállapításánál, tehát a büntetés is jogszerűtlen volt. A kérdés az, ki fogja ilyen esetben megtéríteni a jogosítvány hiánya miatt felmerült költségeket. Elég különös lesz, ha az adóhatóságnak kell majd a vonatjegyek árát térítenie.