2023. február 25., 14:17

Naď: A már leselejtezett hadieszközöket adtuk eddig is Ukrajnának

A Mig-29-esek Ukrajnának adományozása kérdésében valószínűleg a parlament fog dönteni - mondta el az RTVS Szombati dialógusok című műsora vendégeként Jaroslav Naď, ideiglenesen kinevezett védelmi miniszter.

Mig-29
Fotó: TASR

Egyes képviselők már készítik elő a repülőgépekkel kapcsolatos javaslatot. Ha ez a tárcavezetőnek nem felel meg, nem zárja ki a kormányjavaslat lehetőségét sem.

Meggyőződésem, hogy minden, megfelelő értékrenddel rendelkező politikus megszavazza azt, hogy nemcsak a Mig-eket, hanem bármilyen más haditechnikát, amelyet Ukrajna igényel és mi biztosítani tudunk, azt átadjuk

- mondta. Egyúttal azt is bejelentette, hogy részt vesz a rendkívüli ülésen, ha a parlament elfogadja annak programját.

Nem nevezte szerencsés megoldásnak, ha a parlament döntene a vadászgépek kérdésében, kiemelve azt, hogy külföldi kérdésekben a kormány, vagy a köztársasági elnök dönt.

Hozzátette azt is, hogy

a kiselejtezett haditechnika elajándékozása nem minősül alapvető külpolitikai kérdésnek, tehát erről dönthetne az ideiglenesen megbízott kormány is.

Ukrajna javára Szlovákia már nem használatos dolgokról mondott le, ami nem befolyásolja Szlovákia védelmi képességét; az olyan magas szinten áll, mint azelőtt sosem.

„Szlovákia biztonságosabb egy veszélyesebb világban“ - értékelte a helyzetet. Tisztában van azzal, hogy saját légvédelmi rendszerre van szüksége az országnak, de rámutatott beszerzésének magas anyagi vonzatára. Nem zárta ki azt sem, hogy a jelenlegi kormány tesz majd kisebb lépéseket a légvédelem további fokozására.

Naď abban is reménykedik, hogy a rendőrség és az ügyészség következetesen fog foglalkozni a félretájékoztatással.

Azt elutasította a tárca vezetője, hogy a NATO-nak bármilyen köze lenne az orosz-ukrán konfliktus kiterjedéséhez, ahogy azt is tagadta, hogy a háború igazából az USA és Oroszország közti konfliktus lenne.

A rendelkezésére álló információkból kiindulva meglepődne, ha a háborús konfliktus ebben az évben véget érne - mondta el Naď.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.