2020. június 12., 16:46

Munkahelyi balesetként vizsgálja az iskolai késelést a munkaügyi felügyelőség

Halálos munkahelyi balesetként vizsgálja a ruttkai, Štefánik utcai közös igazgatású iskolában csütörtökön (június 11.) történt tragikus támadást a zsolnai munkaügyi felügyelőség – tájékoztatott Ladislav Kerekeš, a Nemzeti Munkaügyi Felügyelőség (NIP) szóvivője.

Fotó: TASR

Az incidens során életét vesztette Jaroslav Budz, az iskola igazgatóhelyettese. Kerekeš tájékoztatása szerint a tanár „munkavégzés közben” veszítette életét, amikor próbálta védeni a késelő támadótól a kolléganőjét és a gyerekeket.

A sérülést szenvedett tanítónő ügyét hivatalosan szintén munkahelyi balesetként kezelik. Megsérült az iskola gondnoka is, aki a késelés után az utcán nyomába eredt a támadónak – az még nem dőlt el, hogy az ő esetét hivatalosan hogyan minősítik.

A szóvivő hozzátette, a munkaügyi felügyelőség idén 15 halálos és 22 súlyos munkahelyi balesetet vizsgált. Kerekeš elmondta, több mint 50 éves fennállása óta a felügyelet nem vizsgált még a ruttkaihoz hasonló munkahelyi balesetet.
A támadásban két ember vesztette életét, öten megsérültek, köztük gyerekek is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.