2022. szeptember 29., 14:14
Frissítve: 10:10

Most már biztos: Csaknem kétezer orvos adja be a felmondását

Legalább 1948 orvos adja be a felmondását, a számuk tovább emelkedik.

Peter Visolajský
Fotó: Peter Visolajský hivatalos Facebook-oldala

A felmondásokat folyamatosan, csütörtökön és pénteken (szeptember 30.) nyújtják be – tájékoztatott Peter Visolajský, az Orvos Szakszervezetek Szövetségének (LOZ) elnöke.

Visolajský elmondta, nagyjából 27 kórház orvosairól van szó, vannak köztük egyetemi és kerületi kórházak, valamint magánkórházak, az orvosok között pedig vannak itt dolgozó, nem uniós országok állampolgárai is.

A LOZ még januárban ismertette kilenc feltételét, ezek között szerepel a béremelés, továbbá az egészségügyi ellátási rendszer javítására tett javaslatok.

A béremelésről jelenleg tárgyal a parlament, Visolajský ennek ellenére felszólította az orvosokat, hogy nyújtsák be a felmondásukat.

Nem ez az első tömeges felmondás az egészségügyben, 2011-ben 1200 kórházi orvos távozott, emiatt veszélyhelyzetet kellett kihirdetni. Akkor eredetileg 2400 orvos csatlakozott a felmondásra vonatkozó felhíváshoz, végül körülbelül 50 százalékuk tette meg ezt a lépést. A felmondások oka az volt, hogy a kormány nem teljesítette az orvosok követeléseit. 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.