2021. január 27., 13:32

Mítoszteremtés: Vádak és ellenérvek Esterházy megítélése kapcsán

Angyal Béla helytörténész január 13-án interjút adott az ÚjSzónak amelyben arról beszélt, nem érti és csodálkozik azon a mítoszteremtésen, amely Esterházy személye körül zajlik. Angyal úgy fogalmazott, "Megértem a háború utáni tragikus személyes sorsát, de aki az említett dokumentumokat elolvasta, annak minden eszébe jut, csak az nem, hogy boldoggá kéne avatni." A zarándokközpont vezetősége a napilap hasábjain szeretett volna reagálni, de mivel erre nem kaptak lehetőséget, megkeresték szerkesztőségünket. Most változtatás nélkül közöljük a szöveget.

Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Érdekes és fontos, akár vitaindítónak is tekinthető kérdést vetett fel Angyal Béla, egy vele készült, s az Új Szó 2021. január 13-i kiadásában közölt interjúban. Nevezetesen azt, hogy miért folyik Esterházy Jánossal kapcsolatban „egyfajta mítoszteremtés”? Angyal szerint ugyanis 

 (...) aki elolvassa Esterházy János magyar külügyminisztériumnak írt jelentéseit, annak minden eszébe jut, csak az nem, hogy boldoggá kéne avatni”.

Válaszát ezzel fejezi be: „Nem tudom, milyen haszna származik abból a szlovákiai magyarságnak, hogy próbálnak valakit szentként beállítani, amikor ő is egy ember, egy politikus volt, ahogyan a többiek is.”

Angyal Béla problémafelvetése kapcsán legalább három különböző fogalmat érdemes tisztázni. Kezdjük az első, a „mítoszteremtés” kérdésével.

esterházy emléktábla_szenc
Fotó: Neszméri Tünde
Esterházy-emléktábla Szencen.
Mítoszteremtés

Esterházy János nevének összekapcsolódásáról e fogalommal, az eddigiek során már többen is megfogalmazták véleményüket. Köztük olyan jeles személyiség is mint Tőzsér Árpád. Az ő engedélyével érdemes kissé bővebben is idézni az „Esterházy János mint metafora és mítosz” című esszéjének kéziratából:

Esterházy János neve, személyisége elindult a mitizálódás útján. Mert mi a mítosz? J. L. Borges szerint történetté terebélyesedett hasonlat, metafora. De meg is fordíthatjuk a definíciót: a mítosz metaforává sűrűsödött történet. Itthon, az egykori Felvidék s a mai Szlovákia tájain ha azt mondjuk: Esterházy János, akkor sokan nemcsak a mártírhalált halt magyar politikus személyes tragédiájára, drámájára, keresztútjára gondolunk, hanem a szülőföld, az egykori Felvidék és későbbi Szlovákia magyarságának történetére, drámájára, keresztútjára is. S azokra az, Esterházy személyétől már akár el is vonatkoztatható, küzdelmekre, arra a magas erkölcsiségre, s igen, arra a keresztény univerzalizmusra is, amellyel a politikus ezt a számbeli kisebbségbe szorult néptöredéket a két világháború közötti Csehszlovákiában, majd Szlovákiában minden lehetséges fórumon képviselte, védelmezte. Érik az idő Esterházy János életének és nevének metaforává, mítosszá válásához. S minden megvan hozzá, hogy ebben a metaforában és mítoszban benne legyen a Trianonnal a nemzettestről leszakított csaknem milliónyi felvidéki magyar tragédiája, a II. világháború alatti és utáni megpróbáltatásai, benne legyenek a kitelepítéseink, a vagonokban hányódásaink, a „málenkij robotra” hurcoltatásunk, a magyar Gulag gyötrelme, az iskoláinkért, kultúránkért, irodalmunkért folytatott küzdelmeink. /.../E gy időben írói köreinkben gyakran volt téma az olyan nagy, reprezentatív szlovákiai magyar regény hiánya, amely művészi erővel, érvénnyel és történelmi hitellel dolgozná föl népcsoportunk nagy drámáját: az 1946/47-es csehszlovákiai etnikai tisztogatásokat, a felvidéki magyarok deportációját, kitelepítését, amely műre aztán úgy hivatkozhatnánk, ahogy mondjuk az örmény népirtás művészi erejű dokumentumára, a Musza Dagh negyven napjára (F. Werfel) vagy a Gulag immár klasszikus drámájára, az Ivan Gyenyiszovicsra, vagy a nagy holokauszt-regényekre. Ha valaki egyszer nekifogna egy ilyen regény megírásának, el tudom képzelni, hogy főhősét Esterházy Jánosról formázná, tőle kölcsönözné a figura erkölcsiségét, a halált is vállaló elvhűségét, a nemzetek barátságát hirdető következetes közép-európaiságát, nemzeti elkötelezettségét. /.../  Esterházy János élettörténete ahhoz még nagyon friss, hogy mitizálódhatott volna, de a legjobb úton van afelé. ”

Tőzsér Árpád tehát nem „mítoszteremtésről”, hanem a „mitizálódás” folyamatáról beszél, amely nem egy irányított eseménysor, hanem saját törvényszerűséggel rendelkező folyamat. Mert ki is lenne képes rávenni mondjuk Alexander Szolzsenyicin orosz írót, Tolnai Ottó délvidéki irodalmárt, Palo Bohuš szlovák költőt és Andy Harris amerikai kongresszusi képviselőt (hogy csak néhány nevet említsünk a sok közül), hogy a legnagyobb tisztelet és elismerés szavaival emlékezzen meg Esterházy Jánosról.

S említsük itt meg honfitársunkat, a néhai Paulisz Boldizsárt is, aki saját birtokán kápolnát építve teljesítette Esterházy János végakaratát, aki azt szerette volna, hogy legalább szülőföldjén lehessen eltemetve. (Börtönben bekövetkező mártírhalála után 60 évvel teljesülhetett kívánsága.)

Tőzsér Árpád a tőle megszokott világos értelmezéssel írja le, milyen fogalmak és értékek jelentik Esterházy János esetében a közös jelentés hordozás, és ezáltal egy népcsoport közös emlékezete  részévé válás kritériumait.

Esterházy mint politikus

S itt kerülhet szóba második fogalomként az a politikusi pálya, melyről Esterházy kapcsán Tőzsér Árpád így fogalmaz: „A lexikonok, történelemkönyvek, monográfiák általában azt írják róla, hogy politikus volt. Én ezt a minősítést Esterházy esetében nagyon félrevezetőnek találom – a régi magyar nyelv egy szép és találó kifejezésével inkább azt mondanám, hogy 'közjóra született ember' volt.”

Ez a becses fogalom persze nem zárja ki, hogy Esterházy sokszor kényszerűen pragmatikus politikusi tevékenységében, vagy ha úgy tetszik a „magyar külügyminisztérium számára megfogalmazott jelentéseiben” ne találnánk hibákat, netán tévedéseket (bár a felületes kijelentések helyett illőbb lenne ezeket is egy alapos elemzés keretében számba venni), hisz minden ember követ el hibát, aki e világra születik.

Ezzel együtt hosszan sorolhatnánk Esterházy emberi hibákat jóval felülmúló elkötelezett keresztény hitéből fakadó cselekedeteit: a legszegényebbeket támogató szociális intézkedéseit, az üldözötteket mentő bátor tetteit, a totális diktatúrákkal szembehelyezkedő kiállásait, önzetlen igazság- és magyarságszolgálatát, közép-európai elkötelezettségét stb. melyekkel méltán kiérdemelte az utókor tiszteletét.

Esterházy János
Esterházy János

Igen, „ő is egy ember, egy politikus volt” de emberi nagyságát mégis az emeli ki kortársai közül, hogy ő képes volt életét adni eszméiért, népéért. S ezért a népért (a jogaiban elnyomott felvidéki magyarságért), vállalt politikusi hivatást is, melyet soha nem az egyéni karrier, hanem a szolgálat eszközeként művelt. Tudom, hogy a politikus fogalmát sokan sajnos a mai korban elterjedt „negatív politikusi magatartásból” vezetik le, ez azonban semmi esetre sem alkalmazható Esterházy Jánosra. Az ő politikusi pályaképének szinte szerves folytatása lett az az önként magára vállalt szenvedés-tömeg, mely a szó szoros értelmében kálváriájává vált.

Mert ő keresztény hitéből fakadó saját elhatározása alapján menekülés helyett (amit többször is megtehetett volna) sorsát vállalva önként, szeretetből áldozta fel életét.

„Ezen a földön születtem, szívem, lelkem oly mélyen gyökerezik ebben a földben, hogy itt maradok köztetek és veletek együtt fogom átélni a sötétség napjait is…” Hál Istennek Esterházy Jánosunk e téren nincs egyedül a politikai porondon, hisz olyan kortársai voltak, mint Robert Schuman, Alcide De Gasperi, az Európai Unió alapító atyái vagy Leopold Figl, Ausztria 1945 utáni  első kancellárja, akiknek boldoggá avatási folyamata szintén megkezdődött már.

A boldoggá avatás

S itt érünk el harmadikként a boldoggá avatás fogalmához, amelynek nem az a célja,

hogy egyházi jóváhagyást szerezzen Esterházyi politikai tevékenységére.

Surján László úgy fogalmaz, hogy, „ha Esterházy 1938-ban halt volna meg, senkinek sem jutna eszébe ma boldoggá avatásáról beszélni”. Ez a folyamat sokkal inkább rokonítható a mitizálódás eszkatologikus fogalmával, ahol a jó végül legyőzi a rosszat s ezzel helyre állítja a teremtett világ megbomlott egyensúlyát. Szent Pál apostol, Krisztus példájára javasolja a keresztény híveknek: „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.” (Róm. 12,21)

Amikor Esterházy saját életének feláldozása (vagy ahogy ő fogalmaz: Krisztus útjának követése) mellett döntött, akkor a maga emberi gyöngeségének tudatában is azzal a sátáni gonoszsággal szállt szembe, amely a felvidéki magyarság egészének felszámolásával párhuzamban az európai keresztény kultúra likvidálását tűzte ki céljául.

Transzcendensé (mondhatni mitikussá) az által válik Esterházy élete, hogy ő meg tudott bocsátani a saját és népe életének vesztére törő ellenségeinek, mi több imádkozott értük és szenvedéseit értük is felajánlva volt képes morális és lelki értelemben is a jóval legyőzni a rosszat.

A boldoggá avatását megindító krakkói érsek, Marek Jedraszewski így fogalmazott:

Isten szolgája Esterházy János olyan ember, aki az egyre növekvő konfliktusok idején is a békére és megbékélésre szólított fel. Képes volt észrevenni a gyengébbeket. Egyértelműen az igazság oldalán állt s ezt keresztény meggyőződéssel, Isten- és emberszeretetével tette. Hitét a legnehezebb körülmények között is  megtartotta.  Esterházy János /.../ szívét Isten szeretete töltötte meg, amelynek köszönhetően nem engedte át magát az üldözői iránti gyűlöletnek, hanem megáldotta őket és megbocsátott nekik - nem egyszer, hanem hetvenhétszer, tehát mindig és élete végéig imádkozott értük. A boldoggá avatási eljárás célja, hogy ne tűnjön el a magyar nemzet és a lengyel nemzet nagy vértanújának és az ő életének az emléke. Ne vesszenek el azok az értékek, amelyekért ő életét adta.”

Gábor Bertalan plébános írja Esterházy kapcsán egy tanulmányában: „Életpéldáját és magatartásformáját szemlélve a mai kor emberének történeteiben is nyitva marad a kérdés: képesek vagyunk-e ekkora áldozatra Isten országáért, mint a gróf?” Az ő sorsvállalása tehát nemcsak életpélda, de tükör is, melyre nemcsak egy futó pillantást érdemes vetni, hanem hosszan elmélyülten érdemes azt szemlélni, s akkor magától adódik a válasz arra kérdésre is, hogy  „milyen haszna származik  a szlovákiai magyarságnak” Esterházy János életszentségéből?

Alsóbodok kápolna
Mise az alsóbodoki zarándokközpont kápolnájában.

A fenti gondolatokat ismét Tőzsér Árpádot idézve érdemes az ő költői megfogalmazásával zárni:

Az Esterházy „szülőhelyéhez közeli Alsóbodokon áll már az az emlékére épített kápolna, melynek kriptájában a hamvait tartalmazó urna is helyet kapott. Az Esterházy-zarándokhelyként emlegetett kápolna- és kálvária-hegyen évente százak, sőt ezrek fordulnak meg. Én 2016-ban jártam a hegyen, nem sokkal azelőtt, ahogy a kápolnát felszentelték. A befejezés előtt álló, de már akkor is majesztatikus épület sziklatömbök tetején állt, s nagy hatást tett rám. Úgy láttam, mintha a templom maga is a természet műve lett volna, s mintegy a szemem előtt nőtt ki, magasodott föl a teremtésből, az időből." 

Pontosan úgy, ahogy a mítoszok emelkednek, formálódnak ki a létezésből.”

Merjünk kishitűség nélkül felnézni és erőt meríteni Esterházy János életpéldájából különösen most,  amikor egy olyan korszak elé nézünk, melyben újra megmérettetik az európai civilizáció és kultúra sorsa és jövője. Az ilyen időszakban különösen fontossá válnak számunkra azok a példák, amelyek „mélyre ásott sziklaalapra épülve” továbbra is iránytűként szolgálva segítenek eligazítani bennünket napjaink értékválságának labirintusaiban.

Az Esterházy János Zarándokközpont vezetése

Megosztás